Térségünkben jobban és fájdalmasabban nőnek az árak
2022. május 25. Az Európai Unió keleti tagállamait sújtja leginkább az élelmiszerek drágulása – mutatta ki a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis). Nem csak azért, mert átlag alatti drágulást kizárólag nyugati tagországokban mértek, hanem azért is, mert a kiadások nagyobb arányát teszi itt ki az élelmiszer.A Destatis uniós statisztikai adatokra épülő összeállítása szerint az idén áprilisban Litvániában volt a legmagasabb, 22,1 százalékos az élelmiszerek árának éves szintű emelkedése – ismertette a Napi.hu. A második helyen Bulgária áll 21 százalékkal, a harmadik Lettország 17,7 százalékkal. Igen jelentős, 14 százalékot meghaladó drágulást regisztráltak Észtországban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában is.
Az EU-s átlag 8,9 százalék volt. Átlag alatti drágulást kizárólag nyugati tagországokban mértek. Németországban például 8,5 százalékkal, Ausztriában 8,1 százalékkal, Franciaországban 4,3 százalékkal, Írországban pedig csupán 3,6 százalékkal kellett többet fizetni az élelmiszerekért áprilisban, mint egy évvel korábban.
A Destatis rámutatott: az EU keleti tagországaiban élők helyzetét súlyosbítja, hogy éppen ebben a térségben a legmagasabb az élelmiszerre fordított kiadások aránya a háztartások fogyasztásában. Romániában például a háztartások fogyasztási kiadásainak több mint negyedét, 28,3 százalékát viszi el az élelmiszer, Lettországban pedig majdnem a negyedét, 23,4 százalékát. Húsz százaléknál magasabb arányt regisztráltak Bulgáriában és Szlovákiában is.
Az EU-s átlag 15,9 százalék. A háztartási kiadások élelmiszerre fordított aránya alapján felállított sorrendben az EU-s átlag alá kerülő országok közül csupán egy fekszik a keleti térségben, Szlovénia, ahol 15,8 százalék az arány. Franciaországban 15,2 százalékot, Ausztriában 12 százalékot, Németországban 11,1 százalékot regisztráltak. A fogyasztási kiadásaik legkisebb részét, 10,8 százalékát Írországban fordítják élelmiszerre a háztartások az EU-ban, a Destatis összeállítása szerint.
Szerző: Azénpénzem/Napi
Címkék: infláció, drágulás, élelmiszer, statisztika, Eurostat, Destatis
Kapcsolódó anyagok
- 2022.07.08 - Lehet-e még magasabb az infláció? Íme, lehet!
- 2022.07.07 - Spórolni kezdtek a boltokban a vevők
- 2022.06.08 - Már hivatalosan is majdnem ötödével nőttek az élelmiszerárak
- 2022.06.01 - Még jobban belendül a drágulás
- 2022.05.29 - A többség pénzhiány miatt nem tud nyaralni
- 2022.05.23 - Nagyon pesszimistán látjuk a magyar gazdaság jövőjét
- 2022.05.18 - Jövőre áresés jöhet a lakáspiacon
- 2022.05.17 - Az idén sok család fizetőképességével lehet baj
- 2022.05.11 - Köszönőviszonyban sincs a valóság a statisztikákkal?
- 2022.05.11 - A drágulásnak még közel sincs vége
- 2022.05.10 - Megugrott a tartalékkal nem rendelkezők aránya
További kapcsolódó anyagok