Tizenkét éves az Azénpénzem.hu
Minden évben megállunk egy pillanatra, és megünnepeljük a születésnapunkat, hiszen a mai magyar médiaviszonyok között egyre kisebb a független sajtó mozgástere, egyre kevesebb a valódi független szereplő. Pénzügyekre, gazdaságra szakosodott, és nem a NER finanszírozásából élő pedig még kevesebb.
2011. október 3-án indult el az Azénpénzem.hu független pénzügyi tanácsadó portál. Célunk az volt, hogy a pénzügyekben kevésbé jártas olvasóknak segítsünk eligazodni a pénzügyek világában. Vállalt feladatunk a pénzügyi ismeretterjesztés és a pénzügyek fogyasztók oldaláról történő megközelítése. Azt valljuk, hogy a pénzügyeket igenis meg lehet érteni, és a kevésbé képzett látogatókat is lehet segíteni döntéseikben. Reményeink szerint ez eddig sikerült is, és a jövőben is erre törekszünk.
Írásainkban foglalkozunk a gazdaság működésével is, rámutatunk a hatalom valóságtorzító hazugságaira, segítünk megérteni a mindennapi életünkre ható összefüggéseket.
Azt gondoljuk, olvasóink is díjazzák, hogy függetlenek vagyunk, sem politikai, sem gazdasági érdekek, érdekcsoportok nem befolyásolnak minket. Honlapunk fontos igazodási ponttá vált azok számára, akik bármilyen, a zsebüket érintő pénzügyi döntést szeretnének hozni. Cikkeink, elemzéseink mérvadó hivatkozási pontot jelentenek a média számára is. Szerkesztőink szakértőként rendszeresen megszólalnak az elektronikus médiában (televízió, rádió), az online média széles köre veszi át cikkeinket. Így elemzéseink, üzeneteink olvasótáborunknál jóval szélesebb közönséghez jutnak el.
Az ünneplésbe szomorúság is keveredik, mert alkotótársunk, Lenkei Gábor már nincs közöttünk. A szülinapunkon rá is emlékezünk.
Köszönjük az olvasóinknak a bizalmat! Köszönjük a támogatást, a lájkokat, a megosztásokat, amikkel nagyban segítik munkánkat, és azt, hogy másokhoz is eljussanak üzeneteink! Tudjuk, hogy sokan a kezdetektől velünk vannak. Köszönjük a kollégáknak, más médiáknak, akik baráti támogatással segítik működésünket! Köszönjük a hirdetőknek az együttműködést! Nélkülük nem működhetne ez a honlap. Különösen fontos ez a médiát sújtó jelenlegi viharos időkben.
Köszönet mindenkinek, aki olvas, támogat minket és segíti munkánkat!
B.Varga Judit és Lovas Judit
Szerző: Azénpénzem
Címkék: Azénpénzem.hu, szülinap, tizenkét, éves, pénzügyek