Állítólag 800 ezer főt lehetne még foglalkoztatni

További munkára fognák a nyugdíjasokat

2022. március 22. Egy kutatás szerint a nyugdíjasok 68-70 százaléka szeretne tovább dolgozni. Kósa Lajos az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) elnökeként konkretizálta is: nyolcszázezer nyugdíjas jelezte, hogy rugalmas feltételekkel újra munkába állna. Ezt a számot érdemes összevetni a KSH-ból kigyűjtött adatainkkal.

Uniós támogatással vizsgálták meg, milyen eredményt hoztak a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek (a formáról a cikk második részében ejtünk szót). Az MTI tudósítása szerint Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, az OTSZ elnöke egy debreceni rendezvényen beszélt arról, hogy 2017 óta 165 nyugdíjas szövetkezet alakult százezer taggal, tavalyi nettó árbevételük elérte a 11 milliárd forintot. Arról is szót ejtett, hogy 2021-ben hat kismama szövetkezet is alakult az országban (erről az új foglalkoztatási ötletről először a jelenlegi köztársasági elnök beszélt még családminiszterként 2018 nyarán).

Kósa Lajos szerint a szövetkezeteknek társadalompolitikai jelentősége is van: a diákok a munkára szocializálódhatnak, a nyugdíjasok az aktívabb életre kapnak lehetőséget, a kismamák nem szakadnak el teljesen a munka világától. Meglehetősen meghökkentő adatokkal is szolgált a politikus. Mint mondta: nyolcszázezer nyugdíjas jelezte, hogy rugalmas feltételekkel újra munkába állna.

Amit a statisztikai adatok mutatnak


A debreceni rendezvényen Réti Mária, a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. ügyvezetője azt fejtegette, hogy a 60-65 felettiek száma a magyar társadalomban is jelentős, arányuk növekszik, ugyanakkor kutatásaik szerint 68-70 százalékuk jelezte, hogy szeretne tovább dolgozni. Ennek feltételei között – tette hozzá – említették a rugalmas foglalkoztatási lehetőséget, az élethelyzetüknek megfelelő személyes közreműködést és az ehhez igazodó arányos jövedelmet.

Az elsőre (sőt másodikra és harmadikra is) elképesztő arányokat és a Kósa által ismertetett számot érdemes a KSH foglalkoztatottsági adataival összevetni. Ez persze nem könnyű, hiszen ma már nem közölnek kor szerint bontást. Különböző adatbázisokból azonban az Azénpénzem.hu kiszámolta, hogy a 64-74 korúak milyen létszámban vannak jelen a munkaerőpiacon.

Mint az erről készített grafikonunkon is jól látszik, egyre több idősebb számban dolgozik. A legtöbbet (közel 110 ezer fő) ebből a korcsoportból tavaly novemberben foglalkoztattak. A nyugdíjas szövetkezet indítása számításaink szerint féléves átlagban körülbelül 4 százalékos pluszt hozhatott. Az adótörvények módosítása viszont 14 százalék feletti megugrással járt. A 64-74 évesek közül 2017 első félévében még átlagosan 47 ezer fő dolgozott, 2021-ben azonban már az éves átlag is 101,5 ezer fő lett.

A szövetkezeti forma, ami egyáltalán nem lett nyerő


Érdemes felidézni, milyen utat járt be a szövetkezeti foglalkoztatási forma. A parlament 2017 nyarán fogadta el a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásáról szóló törvényt. A nyugdíjasok – ahogy a diákok is – 2017 júliusa óta dolgozhatnak ilyen formában kedvező szabályozás mellett (a kifizetőket nem terheli adó). Az állam helyett magánvállalkozók zsebében közel akkora összeg landolhatott a szövetkezeti formában foglalkoztatott nyugdíjasok után, mint amennyi a fizetendő járulékok összege lenne – derítette ki az Azénpénzem.hu az indulás után már jól látszó feltételekből, illetve az alkalmazott gyakorlatból. Az előző parlamenti választások előtt egy olyan módosítást lebegtettek meg, ami szerintünk nyílt beismerése volt, annak, hogy a kormányzat is tudta: lenyúlás a nyugdíjas szövetkezet.

Igazán jelentős változást az hozott, hogy 2019-től az adótörvények módosításának köszönhetően már csak szja-t (közterheket tehát nem) vonnak le a munka mellett dolgozó nyugdíjasoktól. Akkor is, ha nem lépnek be semmiféle szövetkezetbe. A piacon többen rebesgették, hogy változás annak (is) a következménye, hogy a nyugdíjasok szövetkezetbe terelése nem sikerült úgy, ahogy azt a kormányzati berkekben remélték. A fazékhoz nem kebelbeliek is hozzáférhettek, miközben az egész „torta” sem lett a várakozásoknak megfelelő méretű.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok