Az adósok javára tévedésre is lecsap az MNB
2015. június 16.
Húsz napon belül újabb elszámolást kell kiküldenie a Pesti Hitelnek – határozott a jegybank (MNB). A határozatot részletesebben áttekintve kiderül: a pénzügyi vállalkozás tulajdonképpen egykori devizahiteles ügyfelei javára tévedett. Ki kell javítaniuk a hibákat. Az ismételt kiküldés a határidőket is módosítja.
Mint arról korábban írtunk, több olyan esetről is értesültünk, amiben a bank az adós javára tévedett. Mindenkit óvtunk Attól, hogy ilyen esetben reklamáljon, hiszen a részletesebb vizsgálat után könnyen visszacsináltathatja az MNB a kedvezőbb feltételeket. Persze – ahogy a most közzétett legfrissebb intézkedésből kitűnik – nem csak a panaszkodás lehet veszélyes. A jegybank állítólag témavizsgálat során állapította meg, hogy a Pesti Hitel Zrt. „nem az elszámolási törvény szerint teljesítette a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződéssel kapcsolatos elszámolási kötelezettségét, s jogsértően állapította meg a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések módosuló rendelkezéseinek a szövegét is”.
A felügyeleti hatóság határozatából meglehetősen egyértelműen kiderül, hogy a Pesti Hitel is az ügyfelek javára tévedett. Néhány árfolyamgátas gyűjtőszámláját meghagyta, és nem abból, hanem a tőketartozásból vonta le az elszámolás miatt visszajáró összeget. Ez azért kedvezőbb az ügyfeleknek, mert a gyűjtőhitel kamata a háromhavi pénzpiac kamatnak megfelelő (ami most 1,5 százalék), a „normál”, immáron fair hitelhez pedig a bankok akár még 4,5-6,5 százalékos felárat is felszámíthatnak. Egyértelmű tehát, hogy a gyűjtőhitel elsődleges „eltűntetése” az állam és a bankok, és nem az adósok érdeke.
A Pesti Hitel „bűne” volt még, hogy a hátralékos adósokkal is az elvártnál jobban számolt el. Vagyis: a nem esedékes tőketartozást mérsékelte az elszámolt összeggel a lejárt tartozás helyett. Az MNB azt is kifogásolta, hogy a hitelező több esetben tévesen állapította meg a szerződésmódosulást követő kamat mértékét, tévesen közölte a referenciakamatra és a kamatfelár periódusára vonatkozó információkat, valamint jogsértő módon alakította át az elszámolási értesítők szerkezetét is.
Mindezek miatt a jegybank elrendelte, hogy a pénzügyi vállalkozás húsz munkanapon belül ismételten küldje meg fogyasztóinak az elszámolásról a jogszabályokkal összhangban álló tájékoztató leveleket, s a szerződések módosuló rendelkezéseinek szövegét is jogszerűen megállapítva közölje fogyasztóival. Ezt a kötelezettséget honlapján is közzé kell tennie. A Pesti Hitel deviza alapú jelzáloghitelei esetében a kölcsönszerződések módosulásának napja az ismételt megküldést követő 31. nap lesz. Az érintett fogyasztóknak az ismételt kézhezvétel napjától kell tehát számítaniuk a forintra történő átváltás és a kamatmódosítás mellőzésére irányuló esetleges fogyasztói kezdeményezés, a panasztétel vagy a szerződés felmondására nyitva álló határidőt is.
Címkék: elszámolás, elszámoltatás, MNB, Pesti Hitel
Túl jól bánt ügyfeleivel a bank– újra kell számolnia

Ejnye, még a hátralékosokkal is kesztyűs kézzel bántak!

Kapcsolódó anyagok
- 2016.11.18 - Nem hagyta magát, közel kétmilliót kapott a banktól
- 2015.07.14 - Megugrottak az elszámolási panaszok
- 2015.06.22 - Ezért nem pörög a hitelkiváltás!
- 2015.06.15 - Tovább késik az elszámolással a Banif Plus
- 2015.06.15 - Hitelkiváltás: fogy az idő a forintosított devizahiteleknél
- 2015.06.10 - Hitelkiváltás: vihar előtti csend?
- 2015.06.08 - Időzített bomba ketyeg a forintosított devizahitelekben
- 2015.06.02 - Nem kapott elszámolást a banktól? Ez lehet az oka
- 2015.05.27 - Elszámolási furcsaságok
További kapcsolódó anyagok