Ismét jöhetnek a beszerzési nehézségek

Tűzifát venne télire? Ezekre nem árt figyelni!

Fotó: Latzer Anna
2018. szeptember 6. A faanyag-kereskedelmi lánc működésének előírásai jelentősen megváltoztak –tette közzé figyelmeztetését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A módosítások elsősorban persze a fával foglalkozó vállalkozások számára fontosak, de akad előírás, amiről az egyéni vevőknek sem árt tudniuk.

Több olvasónk is jelezte, hogy a falvakban az eddig még elmaradt „téli rezsicsökkentést” kápéjuttatásként ígérik a benne még nem részesült lakosoknak. Sajnáljuk, de most is csak azt írhatjuk le, hogy a Magyar Közlönyben már megjelent kormányhatározat szerint a támogatás természetbeni. Ez azt jelenti, hogy például a fával fűtők nem pénzt, hanem a fűtőanyagot kapják meg. A támogatás (ezek szerint elméleti összege) pedig nem fedezi az egyéb, például a szállítási, darabolási költségeket.

Érdemes felidézni, hogy az állami kedvezményes tűzifa biztosítását korábban egyik olvasónk korábban azért minősítette átverésnek, mert az eleve magasabb (erre nem vonatkoztak az amúgy általános erdőgazdasági akciók) ár mellett jócskán megemelkedtek a szállítási költségek. Most esetleg még a darabolásban is lehet „játéktér”. Ezzel együtt az mindenképpen kedvező, hogy a fával fűtők nem a szociális tűzifa osztásának enyhén szólva nem tökéletes rendszere alapján részesülnek juttatásban.

Már most érdemes gondolni a beszerzésre


A tüzelőanyag beszerzéséről mindenesetre már most célszerű gondoskodni. Tavaly már októberben országos méretűvé vált a tűzifahiány, amiben állítólag a szociális okból „zárolás” is szerepet játszhatott. Jobb, ha a fával fűtők tudják, hogy akár 15 százalékkal is többet kell fizetniük a tavalyinál.

Spórolni pedig nem érdemes azzal, hogy például vonzó netes hirdetésre mozdul rá valaki. Az idén év elején a Nébih szakemberei – a weboldal működtetőivel együttműködve – ellenőrizték a legjelentősebb hazai internetes hirdetési portálon, a Jófogáson megjelenő tűzifahirdetéseket. Az ellenőrzött hirdetések 70 százalékát kellett töröltetni. Például azért, mert gyanítható volt, hogy a megvételre kínált tüzelőanyagot a vásárlók megkárosításával igyekeznek értékesíteni. A Nébih összeállított a tűzifa online vásárlásához egy kisokost, amivel elkerülhető, hogy valaki pórul járjon netes rendelésével.

Az előírások jelentősen megváltoztak


A Nébih most közzétett egy figyelmeztetést arról, hogy jelentősen megváltoztak a faanyag-kereskedelmi lánc működésének előírásai. A módosítások némely pontja pedig lehetővé teszi az egyéni vevők számára is, hogy gyorsan kiszűrjék a zavarosban halászók ajánlatait.
A kemény és a lágy lombos tűzifa mellett már lehetőség van a szállítójegyen fenyő tűzifa összevont fatermékként megadására, de az érintett fafajokat fel kell sorolni.
A rendelkezések szerint a magánszemélyeknek értékesített tűzifánál a szállítójegyen a tüzelőanyag mennyiségét tömör köbméterben és űrméterben egyaránt fel kell tüntetni. Tömegben való értékesítéskor a tömeg mellett a tömör köbmétert is meg kell adni, egyéb mértékegység esetén pedig a tömör köbméterre átszámított mennyiségét és a tömör köbméter és a kiszállított termék értékesítési egysége között alkalmazott átváltási tényezőt is fel kell tüntetni.

A faanyag-kereskedelmi lánc szereplője az általa értékesített tűzifa minőségét akkor tüntetheti fel száraz tűzifaként a nyilvántartásaiban és ezek alapján a hirdetésekben, a szállítójegyen, illetve az értékesítéshez használt bizonylatokon, ha annak bruttó nedvességtartalma nem haladja meg a 30 százalékot. (Az átverések egyik tipikus esete, hogy vízzel átitatott fát tesznek a mérlegre.)

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok