Üdülési jog? Szinte csak átverés akad
2018. május 25. Újabb maximális bírságot szabott ki Gazdasági Versenyhivatal (GVH) üdülési joggal rendelkezők megtévesztése miatt. A modell ugyanaz, mint eddig: aki meg szeretne szabadulni „befektetésétől”, azt ezért újabb ilyen termék vételére beszélték rá.Az egykori vásárlói klubokhoz hasonlóan az üdülési jog (időben megosztott üdülőhasználati jog, timeshare) is egy olyan terület, amivel mintha nem bírnának a hatóságok. Az ezzel foglalkozó cégek sorra verik át a fogyasztókat. A GVH bírságol, az utóbbi években már a maximális mértéket kiszabva. A jelenség azonban makacsul marad.
Most a GVH az Exch-Immot és a Club Hotels Europe Ingatlanhasznosítót csípte fülön. Az Exch-Immo, illetve a tevékenységét 2016-ban részben átvevő Club Hotels Europe üdülési joggal rendelkező fogyasztókat keresett meg és hívott személyes egyeztetésre. A megbeszéléseken a vállalkozások közreműködést ígértek a velük tárgyaló fogyasztók üdülési jogainak továbbértékesítésében, ám feltételként szabták, hogy e fogyasztók teljesen új üdülési jogot vagy egyéb, hosszú távra szóló üdülési terméket vásároljanak.
Aligha vigasztalja az átvert embereket (akik között nagyon sok a nyugdíjas), hogy az ilyen cégeket a hatóság elmarasztalja. Mi úgy látjuk, hogy az arányos büntetésnek sokkal inkább a cég bezárásának, az érintettek kártalanításának kellene lennie.
A modell tehát ugyanaz, mint korábban: aki meg szeretne szabadulni „befektetésétől”, azt ezért újabb ilyen termék vételére beszélik rá (az érvek tárháza igen széles). A GVH mindkét vállalkozásra a törvényi maximumot elérő összegű bírságot szabta ki. Ez összesen 41 millió forintra rúg. A hivatal a bírság megállapításakor súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat huzamosabb ideig tartott, az érintett fogyasztói kör pedig sérülékenynek minősül. A hatóság tekintettel volt az üdülési jogok másodlagos értékesítésével kapcsolatos jogsértések ismétlődő jellegére a nyilvánosan megismerhető, illetve sajtóközleményekben is többször kommunikált versenytanácsi gyakorlat ellenére.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: üdülési jog, timeshare, GVH, bírság, átverés
Kapcsolódó anyagok
- 2025.03.20 - Könnyen csalók karmába kerülhet, aki szabadulna üdülési jogától
- 2023.08.11 - Visszatért egy átverés: újra üdülési jogos megtévesztés miatt bírságolt a GVH
- 2022.02.02 - Figyelmeztet a versenyhivatal: átverhetik, aki eladná az üdülési jogát
- 2021.09.14 - Újabb üdülési jogos átverés bukkant fel
- 2021.04.20 - Üdülési joga van? Most tényleg van remény!
- 2019.05.17 - Rájár a rúd az ingatlanközvetítő portálokra
- 2019.01.10 - Megtévesztő volt az eMAG feketepénteki akciója?
- 2018.11.26 - Fogyasztóvédelem? Inkább átverés
- 2018.10.05 - Átveri az Ékszer Tv a nézőket?
- 2018.07.25 - Az MNB 24 milliós bírságot szabott ki a Raiffeisenre
- 2018.06.19 - Vállalta a díjmódosítást az Airbnb
- 2018.06.05 - Hatvanmilliós bírságot kapott a CIB
- 2018.05.28 - Mégsem kartellezett a Tesco, a DM és a többiek?
- 2018.04.18 - Megtömte a mobilszolgáltatók zsebét az Apple
- 2018.03.26 - Durva bírságot kapott a visszaesőnek számító Telenor
- 2016.12.15 - Üdülési jog: mit ér a maximális bírság?
További kapcsolódó anyagok