Újra az OTP Alapkezelő az Év Alapkezelője
Hosszú Ferenc, az Év Feltörekvő Portfoliómenedzsere
Immár hagyományosnak mondható, hogy minden év márciusában díjátadó gálát rendez a Privátbankár.hu szakportál, amelyen átadják a legjobb alapoknak és alapkezelőknek járó elismeréseket. Az idei gálán –tavalyi címét megvédve - az OTP Alapkezelő kapta az „Év Alapkezelője” díjat.
Az OTP Alapkezelő összesen öt első helyezést ért el. Az „Év Alapkezelője” díj mellett Hosszú Ferenc befektetési igazgató érdemelte ki az „Év Feltörekvő Portfoliómenedzsere” elismerést.
További három első díjat nyertek az OTP Alapkezelő értékpapír alapjai. Kategóriájában első helyezett lett az OTP Orosz Részvény Alap, az OTP Klímaváltozás 130/30 Alap, illetve az OTP Föld Kincsei Alap. Előbbi kettő sorozatban másodszor, míg a Föld Kincsei Alap immár hatodik alkalommal nyert, ami azt is jelenti, hogy az árupiaci alapok kategóriájában a Privátbankár Klasszis díj eddigi történetében még egyetlen más alap sem tudott első helyezést elérni.
„Nagyon nehéz évet zártak tavaly a világ értékpapír piacai, szinte minden eszközosztály árfolyamcsökkenést szenvedett el. Rosszabb évek mindig voltak és lesznek is, de mi alapkezelők a hosszú távú értékteremtésben hiszünk. . Az „Év Alapkezelője” díj azt igazolja, hogy ezt a küldetésünket teljesíteni tudtuk, hiszen a három éves vagy annál hosszabb időtávon mért teljesítményeink segítettek minket ahhoz, hogy a szakma és a közönség szavazatai alapján a újra a legjobbnak választottak minket” – mondta el a díjak kapcsán Gáti László, az OTP Alapkezelő marketing- és értékesítési igazgatója.
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Privátbankár Klasszis díj történetében eddig minden alkalommal az OTP Föld Kincsei Alap lett a legjobb árupiaci alap. Külön öröm, hogy az idén végre én magam is elismerést kaphattam, hiszen már negyedik alkalommal jelöltek és egyben ez volt az utolsó lehetőségem a fiatalok számára alapított díjra. A díj odaítélésekor talán az is számított, hogy a nagyon rossz tavalyi év után sikerült gyorsan talpra állni, a veszteségeket ledolgozni és a befektetők bizalmát megőrizni, hiszen hosszú távon az alap a kategóriájában továbbra is a legjobban teljesít” – emelte ki Hosszú Ferenc, miután átvette a neki járó elismerést.
A cikk megjelenését a 25 éves OTP Alapkezelő támogatta.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: OTP Alapkezelő, Év Alapkezelője, Privátbankár.hu, Hosszú Ferenc, Klasszis díj, Év Feltörekvő Portfoliómenedzsere, OTP Föld Kincsei Alap, OTP Orosz Részvény Alap, OTP Klímaváltozás 130/30 Alap, Gáti László
Kapcsolódó anyagok
- 2024.04.22 - Megvannak a legjobb befektetési alapok és alapkezelők
- 2021.11.29 - Duplázta a befektetők pénzét a vízenergia-termelő
- 2021.11.24 - Befektetőként is tehetünk a globális felmelegedés ellen
- 2020.09.30 - Egyszer fent, egyszer lent
- 2020.06.16 - Egy napra megvalósult a lehetetlen
- 2020.03.31 - Megvannak a tavalyi legjobb alapkezelők és alapok
- 2020.01.29 - A részvényalapok vitték tavaly a prímet
- 2019.12.23 - Olajban, aranyban, kakaóban a hozam
- 2019.12.17 - Megötszörözhették pénzüket a befektetők
- 2019.12.07 - A semmiből lett slágerbefektetés
- 2019.11.11 - Kemény verseny nevelte ki a szakma legjobbjait az OTP Alapkezelőnél
- 2019.08.21 - Újfajta társadalmi egyenlőtlenséget hoz a klímaváltozás
- 2019.07.18 - Privátbanki díjat nyert Szalma Csaba
- 2019.07.01 - Gondolatban egy lépéssel előbbre járnak
- 2019.06.24 - Sikerük titka a gyors döntés
- 2019.06.17 - Így kell jól időzíteni a befektetést
- 2019.05.19 - Erre vágynak a befektetők
- 2019.04.23 - A legrizikósabb lakáshitelesek kapják az első leveleket
- 2019.04.17 - Millióktól az ezermilliárdig
- 2019.04.15 - Ezt mondja Csányi a Kúria döntésére
- 2019.04.12 - Rekordprofitot zsebelt be az OTP
- 2019.03.22 - Itt forgatták legjobban a pénzünket
- 2018.03.26 - Ők kezelik legjobban a pénzünket
- 2017.03.13 - Ezek voltak tavaly a bombabefektetések
- 2016.03.11 - Ezek a legjobb alapok és alapkezelők
- 2015.03.10 - Tavaly itt volt a legjobb helyen a pénze
- 2014.03.28 - Ők kezelik legjobban a pénzünket
További kapcsolódó anyagok