Újra csukva lehetnek a boltok vasárnap?

2017. július 11. Újabb aláírásgyűjtésbe kezdtek a dolgozók, hogy az érdekvédők azt is kezdeményezzék a kormánynál, hogy vegye fontolóra a vasárnapi munkavégzés tilalmának ismételt bevezetését a kiskereskedelemben – állítja a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ). Alapvetően egyébként a „foglalkoztatási válság” miatt kér beavatkozást már két szakszervezet is.

Úgy tűnik, csak nem kerül le soha a napirendről a vasárnapi boltzár kérdése. Hirtelen vezette be, majd talán még ennél is kapkodóbban szűntette meg a kormány a vasárnapi nyitvatartás tilalmáról szóló törvényt. A szépítő messzeséget feltételezve mostanában mondanak mindenfélét arról, miért is történtek így a dolgok, de a tény attól még tény marad: egyszerűen megijedt a kormányzat a népszavazás várható eredményétől. A kereskedelmi dolgozókra pedig pont tettek, amikor a pótlékok kérdését a munkáltatók és munkavállalók külön megállapodására bízták.

Ezzel együtt úgy tűnik, hogy újra ki lehet játszani ezt a kártyát (mintha tényleg számítanának a kereskedelemben foglalkoztatottak érdekei). A kormányzati közlöny szerepét is felvállaló Magyar Időkben ugyanis megírták: a KDFSZ elnöke, Bubenkó Csaba arról számol be, hogy újabb aláírásgyűjtésbe kezdtek a dolgozók. Szeretnék ugyanis elérni, hogy az érdekvédők kezdeményezzék a kormánynál a vasárnapi munkavégzés tilalmának ismételt bevezetését. Hozzátette, korábban 28 ezer támogató aláírást gyűjtöttek össze a boltzár támogatására, ezúttal szerinte egyelőre nem lehet látni, mit eredményez a munkavállalók elszántsága.

Még megkaphatják a kormányzati beavatkozást


A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) alelnöke, Buday Pálné a lapnak arról beszélt, hogy támogatják a KDFSZ kezdeményezését. Ők is azt szeretnék elérni, hogy a kormány közvetlenül avatkozzon be a piaci folyamatokba. Elsősorban arra számítanak, hogy a kormány közreműködésével rendeződhet a dolgozók helyzete a nagyáruházakban, ahol a „versenyképesnek nem nevezhető bérek és a folyamatos munkaerő-elvándorlás miatt kritikus a helyzet”.

A szakszervezetek még megkaphatják a kormányzati közbelépést (rendre érzékelhető, hogy a piac átrendezésének szándéka miatt egyre keresik is az ilyen utakat). Az eddigiek alapján azonban egyáltalán nem biztos, hogy mindennek örülnek majd. Különösen akkor, ha a szavazatoptimalizálás vagy a keményebb ellenállás is beleszól a dologba. Véleményünk szerint egyszerűen lehetetlen rosszabbat tenni annál, mint amit a szabályozás durva és hirtelen irányváltásai jelentenek.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok