Bankköltségek: apró lépések le, nagyobbak fel

Újra fordulnak a kártyadíjak

Fotó: Latzer Anna
2015. március 10. Az idei év eleji csökkentések után több bank drágítja a kártyák használatát. Akadnak azonban tömeges díjcsökkentések is. Például az OTP szinte minden tranzakció árát lejjebb viszi, de ezt még a szemfülesebb ügyfelek sem igazán vehetik majd észre. Az árak ugyanis tételenként a legnagyobb magyar banknál, de több más nagy hitelintézetnél is 1-5 forinttal válnak alacsonyabbá.

Az idén több a bankszámlák költségeit érintő – elméletben mindenképpen az ügyfelek pénztárcáját is kímélő – változás is hatálya lépett. A bankközi átutalási rendszer 2015-ben a korábbinál ötödével alacsonyabb díjat alkalmaz, a bankkártyás vásárlás után pedig tranzakciós illeték helyett viszonylag csekély éves fix díjat kell fizetni. (A díj mértéke érintésmentes fizetési funkció használata esetén évi 500 forint, enélkül évi 800 forint.) Több bank a változások hatására csökkentette korábban alkalmazott díjait.  Úgy tűnik azonban, nem sokáig tartott ez a kedvező tendencia (a mostani számladíjakat egyszerűsítetten itt kalkulálhatja).

A tavasz más téren sem hoz drámai változást. A Budapest Bank március végétől új plasztikokat vezet be, és megszüntetik a dombornyomott Visa (Classic) bankkártya értékesítését. A díjak azonban nem módosulnak. További, már hatályba lépett lépés, hogy a Prémium Plusz számlacsomag kedvezményes számlavezetése március másodikától már nem függ a bankkártyás vásárlástól. A MagNet a MasterCard kártyák esetében márciusban új szolgáltatásként lehetővé teszi, hogy az általa üzemeltetett bankjegykiadókon meg lehessen változtatni (ügyletenként 300 forintért) a kártya PIN-kódját.
Ez az év több bank (CIB, Budapest, AXA) kártyás ügyfeleinek is jól kezdődött. A folytatás azonban már ellentmondásosabb.  A Kinizsi Bank március elsejétől egy ezressel drágította meg a főkártyákat (ezek a plasztikok egyébként így is az olcsóbbak közé tartoznak).  Az FHB ügyfelei március 16-ától érzékelhetnek majd díjemelést. Az elektronikus plasztik az Alap számlánál 4650 forint helyett 5300 forintba kerül majd, a dombornyomottért évente 7900 forintot számolnak fel (minden más csomagban is többe kerül majd a kártya).

Még érdekesebb, hogy az MKB, amelynél rendre a díjak csökkentését vártuk, szintén drágít. A Praktika, a Praktika Fix, a Perspektíva, a Perspektíva Fix és az Ambíció szolgáltatáscsomagokban is. A netkártya a mostani 680 forint helyett június elsejétől már 1480 forintba kerül majd. A dombornyomott plasztik is 800 forinttal kerül akkortól többe, a PayPass éves díja „csak” ötszáz forinttal lesz magasabb. A számlacsomagok havi díját is emelik.

Most az akciók is elég haloványak


Márciusban egyébként tömegesen változtak a számlák díjtételei, de ebből aligha vesznek bármit észre az ügyfelek. A Raiffeisen 1-3 forinttal (nem elírás) vitte lejjebb a tranzakciók költségeit. Az OTP ugyanekkortól többnyire ugyanilyen mértékben csökkentett, bár öt forintos mérséklés (a Simple 35 év alatti használóinak ennyivel vált olcsóbbá a kártya) is akadt. A K&H, az Erste is szinte láthatatlanul mérsékelt. A változást a bankok a fogyasztói árak tavalyi esésével magyarázták (ahol magyarázták).

Akciók is akadnak, de valahogy ezek is elég haloványak. A Sberbank március végéig teszi lehetővé a kedvezményes készpénzfelvételt fiókjaiban. Ez mindössze azt jelenti, hogy százezer forintot most 1640 forintos jutalék ellenében, míg áprilisban 1693 forintot fizetve lehet felvenni (nagyobb összegeknél még csekélyebbnek tűnhet ennek a mintegy ötven forintnak az elengedése). Az már ütősebb, hogy a Fair csomagokhoz az első két-három díjmentes bankjegykiadós készpénzfelvételt visszavonásig tartó akció keretében biztosítják.

Az OTP március elsejétől csökkentette a hitelkártyák éves díját, és új pénzvisszatérítési akció is akad.  Az American Express Blue és Gold plasztikot használók plusz öt százalékot kapnak, ha a promócióban részt vevő Líra könyvesboltokban vásárolnak. A CIB április elsejétől a Café hitelkártya Espresso szolgáltatási csomagjában biztosít 10 százalékos barkácsáruházi kedvezményt. Ezzel egyidejűleg június végéig a jóváírás maximális összegét ötről 15 ezer forintra emelik.

A mostani számladíjakat itt kalkulálhatja

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok