A befizetésnek 30-áig kell a számlára érkeznie
2022. december 27.
Százezreket takaríthatunk meg a személyi jövedelemadóból (szja), ha az állam által támogatott célra teszünk félre. Akinek sok a befizetett adója, annak érdemes számolni és lépni. Az óra pedig már erősen ketyeg, az év utolsó napja ugyanis már bankszünnap.
Mindenkinek érdemes átgondolnia még az év vége előtt, hogy megtakarításaival mennyi adót tud megspórolni. Évről évre újraindul a számláló, aki nem használja ki az adókedvezmények lehetőségeit, bukja az államtól kereshető pénzt. Az szja-ból adójóváírást kaphatunk a nyugdíjcélú és egészségcélú megtakarításainkra. A lehetőségeket és a kedvezményeket táblázatban is összefoglaltuk. (Még akinek nincs elég adója, annak is célszerű terveznie, például tartós befektetési számlával – erről részletesebben itt írtunk.)
Aki ki akarja használni az állam által nyújtott kedvezményeket, annak érdemes most már nagyon gyorsan lépnie. Az év vége miatt ugyanis jellemzően korlátos az ügyfélszolgálatok nyitva tartása, de sokszor a pénz beérkezése is napokat vehet igénybe. Az egyik – az adókedvezmény kihasználására még nyereményjátékot is indított – pénztár jelezte: csekkes befizetés és a tagi portálon indított online bankkártyás fizetés csak ma lehetséges. Aki holnap lép, már kicsúszott a határidőből. Jó hír viszont, hogy az átutalásra, sőt a fióki befizetésre is a mai után még két nap maradt. Ezek esetében ugyanis a december 29-i dátum a végső (a banki nyitvatartásra azért célszerű még külön ügyelni).
Az állam évek óta adókedvezménnyel támogatja az öngondoskodást. Az önkéntes pénztárakba befizetett pénz 20 százalékát, legfeljebb évi akár 150 ezer forintot adójóváírás formájában visszaigényelhetünk a befizetett személyi jövedelemadóból. Így a teljes keretet évi 750 ezer forintos befizetéssel lehet kihasználni. Az önkéntes nyugdíjpénztárakba befizetett összeg után járó adó-visszatérítéssel az állam a nyugdíjcélú megtakarításokat ösztönzi, míg az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárakban megtakarított összeg támogatásával az egészségcélú és önsegélyező kiadásainkhoz járul hozzá.
Ugyancsak 20 százalékos, évi legfeljebb 100 ezer forintos adójóváírás jár a Nyugdíj-előtakarékossági Számlára (NYESZ) befizetett megtakarítás után. A nyugdíjbiztosításra is 20 százalék az adókedvezmény, de évi legfeljebb 130 ezer forint, amit évi 650 ezer forint befizetésével lehet maximálni.
Az állam az eddig felsorolt kedvezményekre (egészség- és nyugdíjpénztár, NYESZ és nyugdíjbiztosítás) 280 ezer forintos korlátot állított fel, vagyis a többféle befizetés után összesen ennyi lehet az adókedvezmény. (Az adójóváírásokat az öngondoskodási formába – pénztár, NYESZ, nyugdíjbiztosítás – utalja az állam, így azt a megtakarítást hizlalja.) A maximumot így 1,4 millió forintos éves megtakarítással lehet visszaigényelni. Ehhez persze be is kel fizetni 280 ezer forint szja-t.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: adójóváírás, adókedvezmény, szja, adó, megtakarítás, önkéntes pénztár, NYESZ, nyugdíjbiztosítás
Utolsó percek, hogy pénzéből visszaszerezzen az államtól!
Fotó: Azénpénzem
Mindenkinek érdemes átgondolnia még az év vége előtt, hogy megtakarításaival mennyi adót tud megspórolni. Évről évre újraindul a számláló, aki nem használja ki az adókedvezmények lehetőségeit, bukja az államtól kereshető pénzt. Az szja-ból adójóváírást kaphatunk a nyugdíjcélú és egészségcélú megtakarításainkra. A lehetőségeket és a kedvezményeket táblázatban is összefoglaltuk. (Még akinek nincs elég adója, annak is célszerű terveznie, például tartós befektetési számlával – erről részletesebben itt írtunk.)
Adókedvezményes megtakarítások | |||
---|---|---|---|
Megnevezés | Kedvezmény (%) | Korlát (ezer Ft) | Szükséges befiz. (ezer Ft)* |
Önkéntes pénztár** | 20 | 150 | 750 |
Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) | 20 | 100 | 500 |
Nyugdíjbiztosítás | 20 | 130 | 650 |
Együttesen | 280 | 1400 | |
* A maximális kedvezmény kihasználásához | |||
** Egyéni és vállalati (cafeteria) befizetésre együttesen a nyugdíj- és az egészségpénztárakban, utóbbinál a pénz két évre lekötése további 10%-os adóelőnyt hozhat | |||
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés |
Aki ki akarja használni az állam által nyújtott kedvezményeket, annak érdemes most már nagyon gyorsan lépnie. Az év vége miatt ugyanis jellemzően korlátos az ügyfélszolgálatok nyitva tartása, de sokszor a pénz beérkezése is napokat vehet igénybe. Az egyik – az adókedvezmény kihasználására még nyereményjátékot is indított – pénztár jelezte: csekkes befizetés és a tagi portálon indított online bankkártyás fizetés csak ma lehetséges. Aki holnap lép, már kicsúszott a határidőből. Jó hír viszont, hogy az átutalásra, sőt a fióki befizetésre is a mai után még két nap maradt. Ezek esetében ugyanis a december 29-i dátum a végső (a banki nyitvatartásra azért célszerű még külön ügyelni).
Ezért járnak a kedvezmények
Az állam évek óta adókedvezménnyel támogatja az öngondoskodást. Az önkéntes pénztárakba befizetett pénz 20 százalékát, legfeljebb évi akár 150 ezer forintot adójóváírás formájában visszaigényelhetünk a befizetett személyi jövedelemadóból. Így a teljes keretet évi 750 ezer forintos befizetéssel lehet kihasználni. Az önkéntes nyugdíjpénztárakba befizetett összeg után járó adó-visszatérítéssel az állam a nyugdíjcélú megtakarításokat ösztönzi, míg az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárakban megtakarított összeg támogatásával az egészségcélú és önsegélyező kiadásainkhoz járul hozzá.
Ugyancsak 20 százalékos, évi legfeljebb 100 ezer forintos adójóváírás jár a Nyugdíj-előtakarékossági Számlára (NYESZ) befizetett megtakarítás után. A nyugdíjbiztosításra is 20 százalék az adókedvezmény, de évi legfeljebb 130 ezer forint, amit évi 650 ezer forint befizetésével lehet maximálni.
Az állam az eddig felsorolt kedvezményekre (egészség- és nyugdíjpénztár, NYESZ és nyugdíjbiztosítás) 280 ezer forintos korlátot állított fel, vagyis a többféle befizetés után összesen ennyi lehet az adókedvezmény. (Az adójóváírásokat az öngondoskodási formába – pénztár, NYESZ, nyugdíjbiztosítás – utalja az állam, így azt a megtakarítást hizlalja.) A maximumot így 1,4 millió forintos éves megtakarítással lehet visszaigényelni. Ehhez persze be is kel fizetni 280 ezer forint szja-t.
Nézze meg karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalátSzerző: Azénpénzem
Címkék: adójóváírás, adókedvezmény, szja, adó, megtakarítás, önkéntes pénztár, NYESZ, nyugdíjbiztosítás
Kapcsolódó anyagok
- 2023.05.19 - Itt a határidő, ezekre kell figyelni az adóbevallásban
- 2023.03.22 - Érdemes sietni a bevallással, ha pénz jár vissza az államtól
- 2023.03.09 - Egyre többen tartanak a nyugdíjas évektől
- 2023.03.02 - Veszteségessé teszi a kormány a biztosítókat
- 2023.02.23 - Veszteséges a nyugdíjpénz, most mit tehetünk?
- 2023.02.22 - Csak az adatok mélyére ásva derül ki, hogy bajban van a lakosság
- 2023.01.17 - Érdemes minél előbb nyilatkozni az szja-kedvezményekről
- 2022.12.22 - Újabb csapást mért a kormány a volt katásokra
- 2022.12.14 - Ezzel megtakaríthatja a befektetései hozamát terhelő adót
- 2022.12.11 - Hétfőtől ismét kamatot emel az állam
- 2022.12.02 - Keményen megsarcolhatják a nyugdíjpénzt
- 2022.02.07 - Így csoportosítja a kormány a pénzt a szegényebbektől a gazdagabbakhoz
- 2021.12.17 - Az európaiak közel felének nincs nyugdíjbiztosítása
További kapcsolódó anyagok