A mélyből jönnek fel az ellentétek
2020. június 19.
Mintha egyre magasabbra korbácsolódnának az indulatok az Egyesült Államokban. A jelenlegi helyzet gyökerei korábbra nyúlhatnak vissza. A kimenetel pedig nem csak az USA, a világ sorsát is meghatározhatja.
Alig több mint egy évtizede csodálattal konstatálta a világ, hogyan jutott túl az Egyesült Államok egyik legsúlyosabb belső gondján, a feketék emancipációján. Az egyik tv-csatornán még egy egykori Ku-Klux-Klan tag is lelkesen mondta el, hogy Obamára szavazott. A déli államokban szinte minden benzinkút fölött továbbra is ott lebegett az egykori konföderáció lobogója, látszólag anélkül, hogy bárkit zavart volna; Lee tábornok és Jefferson Davis szobra békésen álldogált például Virginia fővárosában (és még sok helyütt). A néha mégis kirobbanó tiltakozások – például a feketéket sújtó rendőri erőszak ellen – a felületes szemlélő számára alig jeleztek többet a világ bármely pontján előforduló rendőri túlkapásoknál.
Egy-egy amerikai regényben vagy hollywoodi filmben csak nagy ritkán villantak fel a hasadások: hogy mégsem véletlenül állnak azok a szobrok, hogy még vannak, akik szerint csak délen élnek istenfélő, becsületes, bátor, egyenes, egyszóval „igazi” amerikaiak, szemben a lusta, ravasz, spekuláns jenkikkel, és hogy létezik olyan kontextus, amelyben ez: New York-i demokrata, egyszerű zsidózásként dekódolható.
Az, hogy a George Floyd rendőri erőszak okozta halálát követő zavargások nyomán ezekben a hetekben is sorra távolítják el a konföderáció emlékműveit, nem csak a 2017-es mozgalom folytatása, nem egyfajta kultúrharc a történelem birtoklásáért, ahogy az utcai küzdelmek is eltérnek a korábbi hasonló megmozdulásoktól. John Ridley, aki az 1992-es Los Angeles-i zavargásokról (ahol szintén egy fekete fiatal lett rendőri erőszak áldozata) készült dokumentumfilmek egyikének rendezője, társaival összehasonlította a mostani és az akkori eseményeket (meg néhány korábbit). A hasonlóságok mellett többek között azt emeli ki a Los Angeles Times-ban, hogy ezúttal a fehér amerikaiak és az egész világ nagymértékű empátiát mutat. „Ez nem jelenti a faji ellentétek eltűnését, de látható a változás”. Közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak mintegy háromnegyede, köztük a fehérek 60 százaléka támogatja a tüntetőket, mondván, hogy Floyd meggyilkolása mutatja az intézményi rasszizmust.
A tüntetések elhúzódása és hevessége azonban azt is mutatja, hogy nem csak az intézményesített rasszizmusról és a rendőri erőszakról van szó. '68 gyermekei, és talán még az ő gyermekeik is, feketék és fehérek bizonyosak lehettek abban, hogy jobban és szabadabban fognak élni, mint apáik. Unokáiknak azonban - mint erre pár éve a baloldalinak igazán nem mondható Wall Street Journal felhívta a figyelmet – legfeljebb több bizonytalanság, magasabb tandíjak és jelzálogrészletek jutnak. A jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségekről az elmúlt években sokat írtak, de semmi nem történt, sőt, Trump adóintézkedései csak súlyosbítottak a helyzeten.
Az pedig még kérdés, hogy mégis valamilyen megújulás jele-e a politikai és a jog magaslataiban, hogy a demokraták Nebraskában nem mehetnek el következmények nélkül egy kisebb szexuális zaklatási botrány mellett, és hogy a Legfelsőbb Bíróság épp most megtiltotta a melegek, leszbikusok és transzszexuálisok munkahelyi megkülönböztetését.
'68 nem tér vissza. Sokak rémületére azonban lehet, hogy folytatódik?
Szerző: Lenkei Gábor
Címkék: nemzetközi, Amerika, USA, elnök, elnökválasztás, zavargások
Válaszúton Amerika
Alig több mint egy évtizede csodálattal konstatálta a világ, hogyan jutott túl az Egyesült Államok egyik legsúlyosabb belső gondján, a feketék emancipációján. Az egyik tv-csatornán még egy egykori Ku-Klux-Klan tag is lelkesen mondta el, hogy Obamára szavazott. A déli államokban szinte minden benzinkút fölött továbbra is ott lebegett az egykori konföderáció lobogója, látszólag anélkül, hogy bárkit zavart volna; Lee tábornok és Jefferson Davis szobra békésen álldogált például Virginia fővárosában (és még sok helyütt). A néha mégis kirobbanó tiltakozások – például a feketéket sújtó rendőri erőszak ellen – a felületes szemlélő számára alig jeleztek többet a világ bármely pontján előforduló rendőri túlkapásoknál.
Arra egyébként, hogy semmi sem annyira egyszerű, mint ahogy esetleg látszik, a hatvanas évek eseményei utalhatnak. A béke– és hippimozgalom, a szexuális forradalom nemcsak Amerikának, hanem az egész világnak adott új kulturális és mentalitásbeli, modern liberális arculatot. Ám aminek épp a csúcspontján – '68-ban - a baloldali Humphrey-val és Eugene McCarthyval szemben a majdhogynem szélsőjobboldali Richard Nixont választották elnökké, akit még saját párttársai is Trükkös Dicknek csúfoltak, és aki aztán meglehetősen dicstelenül távozott az elnöki székből.
Egy-egy amerikai regényben vagy hollywoodi filmben csak nagy ritkán villantak fel a hasadások: hogy mégsem véletlenül állnak azok a szobrok, hogy még vannak, akik szerint csak délen élnek istenfélő, becsületes, bátor, egyenes, egyszóval „igazi” amerikaiak, szemben a lusta, ravasz, spekuláns jenkikkel, és hogy létezik olyan kontextus, amelyben ez: New York-i demokrata, egyszerű zsidózásként dekódolható.
Égő kereszt a gyepen?
Ha akadtak is korábban kezdeményezések, paradox, de talán mégsem véletlen, hogy nem Obama, hanem a jobboldali Donald Trump elnöksége alatt – az elnök határozott helytelenítése mellett - indult 2017-ben erőteljes, utcai összecsapásokkal is kísért, a virginiai Charlottesville-ben halálos áldozatot is követelő mozgalom a konföderációs vezetők szobrainak eltávolítására, általában a polgárháborús múlt újraértékelésére. „Az emlékművek egy kitalált, sterilizált konföderációt ünnepelnek – mondta akkor Mitch Landrieu, a 60 százalékban fekete New Orleans 1978 óta első fehér polgármestere - figyelmen kívül hagyva a halált, a rabszolgaságot, a terrort, ami valójában megalapozta. A polgárháború után pedig – fűzte hozzá - ezek a szobrok a terrorizmust jelentették éppúgy, mint egy égő kereszt valakinek a gyepén.”Az, hogy a George Floyd rendőri erőszak okozta halálát követő zavargások nyomán ezekben a hetekben is sorra távolítják el a konföderáció emlékműveit, nem csak a 2017-es mozgalom folytatása, nem egyfajta kultúrharc a történelem birtoklásáért, ahogy az utcai küzdelmek is eltérnek a korábbi hasonló megmozdulásoktól. John Ridley, aki az 1992-es Los Angeles-i zavargásokról (ahol szintén egy fekete fiatal lett rendőri erőszak áldozata) készült dokumentumfilmek egyikének rendezője, társaival összehasonlította a mostani és az akkori eseményeket (meg néhány korábbit). A hasonlóságok mellett többek között azt emeli ki a Los Angeles Times-ban, hogy ezúttal a fehér amerikaiak és az egész világ nagymértékű empátiát mutat. „Ez nem jelenti a faji ellentétek eltűnését, de látható a változás”. Közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak mintegy háromnegyede, köztük a fehérek 60 százaléka támogatja a tüntetőket, mondván, hogy Floyd meggyilkolása mutatja az intézményi rasszizmust.
Sokkoló statisztikák
De ennél jóval többről is szó van. Sokáig senki sem tudta, a rendőrök hány embert lőnek le. Az FBI által összeállított bűnügyi statisztikákhoz ugyanis nem kérnek a helyi rendőrségektől teljes információkat. A Washington Post kiszámolta: 2015 óta 5400 embert lőttek le, akik 45 százaléka volt fehér, 23 százaléka fekete és 16 százaléka latino, vagyis figyelembe véve a népességi arányokat négyszer nagyobb valószínűséggel feketéket, mint fehéreket. Mintegy 30 százalékuk emellett fegyvertelen volt. És ez persze nem minden, hiszen a Washington Post adatbázisa csak a halálos lövöldözéseket tartalmazza. Vagyis nem került bele épp George Floyd, akit egy rendőrtiszt nem golyóval ölt meg, hanem a nyakára térdelt, vagy azok, akik ugyan szintén golyót kaptak, de nem haltak bele. Így is kiderült azonban – ahogy erről a CNN hírt adott -, hogy 2018-ban az Egyesült Államokban 31 millió rendőri lövés esett 10 millió lakosra, miközben az Egyesült Királyságban és Németországban 10 milliónként egy.A tüntetések elhúzódása és hevessége azonban azt is mutatja, hogy nem csak az intézményesített rasszizmusról és a rendőri erőszakról van szó. '68 gyermekei, és talán még az ő gyermekeik is, feketék és fehérek bizonyosak lehettek abban, hogy jobban és szabadabban fognak élni, mint apáik. Unokáiknak azonban - mint erre pár éve a baloldalinak igazán nem mondható Wall Street Journal felhívta a figyelmet – legfeljebb több bizonytalanság, magasabb tandíjak és jelzálogrészletek jutnak. A jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségekről az elmúlt években sokat írtak, de semmi nem történt, sőt, Trump adóintézkedései csak súlyosbítottak a helyzeten.
Mintha a politikai elit semmit sem értene
Közben úgy tűnik, a politikai elit – élen az elnökkel – mintha semmit sem értene abból, amit az utca akar. Provokációval ért fel, hogy Trump a súlyos áldozatokat követelő koronavírustól sem zavartatva, épp most, érzéketlenül az 1921-es rasszista vérengzésre emlékező Tulsába készült választási gyűlésre. Az amerikai társadalom „rendőrmentes övezetet” hoz létre Seattle-ben, az utcákon új szerveződési formákat és elveket keres, az elnök kezdetben élesen ellenáll a rendőrségi reformnak, majd félszívvel elfogad néhány korlátozó intézkedést. Közben a „terepen” több polgármester radikálisabb lépésekre is elszánja magát. A romló közvélemény-kutatási adatok nem sok jót ígérnek Trumpnak az őszi választásokra. De ellenfele Joe Biden sem lehet biztos a dolgában, fél szemét a továbbra is erős rendpártiakon is rajta kell tartania. Így a demokraták sem képesek olyan rendőrségi reform beterjesztésére, ami kielégítené az utca követeléseit. Ehelyett a washingtoni elit azon vitázik, hogy megbízhatók-e a levélben leadott szavazatok. Nem csoda, hogy közvélemény-kutatások szerint a pár évvel ezelőtti 45 százalékról 60 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint elképzelhetők csalások a választásokon.Az pedig még kérdés, hogy mégis valamilyen megújulás jele-e a politikai és a jog magaslataiban, hogy a demokraták Nebraskában nem mehetnek el következmények nélkül egy kisebb szexuális zaklatási botrány mellett, és hogy a Legfelsőbb Bíróság épp most megtiltotta a melegek, leszbikusok és transzszexuálisok munkahelyi megkülönböztetését.
'68 nem tér vissza. Sokak rémületére azonban lehet, hogy folytatódik?
Szerző: Lenkei Gábor
Címkék: nemzetközi, Amerika, USA, elnök, elnökválasztás, zavargások
