A miniszter szerint történelmi nap a mai
2015. február 1.
Az eddig pereskedő bankoknak is meg kell kezdeniük az elszámolást az ügyfelekkel – állította a nemzetgazdasági miniszter. Elképzelhető, hogy a jelzáloghiteles adósokkal a rezsicsökkentéshez hasonló módon külön közölniük kell majd, mekkora tehertől szabadultak meg a már korábban fixált árfolyamnak köszönhetően.
Február elseje történelmi fordulónap, megkezdődik az elszámolás és a forintosítás, valamint hatályba lép a fair bankrendszerről szóló törvény is – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombat reggeli sajtótájékoztatóján. Beszélt arról, hogy mekkora tartozásnövekedéstől védte meg a kormány a deviza lakáshiteleseket. (A frankárfolyam elszállása idején már a korábban meghatározott fixált árfolyamon törlesztettek az adósok, az elszámolásról részleteket itt találhat.)
Többször hangsúlyoztuk, hogy az idén már nincs olyan jogszabály, ami korlátozná hány bajba került lakását lehet kényszerértékesíteni. Varga a bajban levők megnyugtatására most annyit mondott: a kormány és a bankszövetség egyetért abban, hogy a bankok önkéntesen fenntartsák a korábbi kvótarendszert. Nem árt azonban figyelni arra, hogy az „önkorlátozásnak” még Varga szerint is csak az elszámolás végéig kell tartania.
Az elszámolás pedig márciusban és áprilisban biztos bekövetkezik. Legalábbis a miniszter szavai szerint. Mint elmondta: a kormány megelégedéssel nyugtázta az Alkotmánybíróság csütörtökön közzétett döntését. Ebben kimondták, hogy a bankok elszámoltatása összhangban van az alaptörvénnyel, és jogi kifogásokkal nem kerülhető meg a végrehajtása. Ez a gyakorlatban – hangsúlyozta a miniszter – azt jelenti, hogy az eddig pereskedő bankoknak is meg kell kezdeniük az elszámolást az ügyfelekkel.
Mint azt korábban összeszedtük, akadnak még bankok, amelyek pere folyamatban van. Ilyen esetekre pedig a törvény az elszámolás határidejeként a per befejeződése utáni hatvanadik napot jelöli meg. Mivel nem csak ezt, hanem a pereskedési lehetőséget is a törvényben rögzítették, így elég valószínűtlennek tűnik, hogy – ahogy arról Varga beszélt – az alkotmánybírósági döntés automatikusan megszűntetné a bankok által indított pereket.
Az MNO úgy tudja, a forintosítást követően, az immár egykori devizahitelesek a rezsicsökkentéshez hasonlóan, értesítést fognak kapni arról, hogy mekkora spórolást könyvelhetnek el személy szerint a forintosítás után. Most nem nehéz meggyőző számokat produkálni, nem kell mást tenni, mint a fixált és a januári piaci árfolyamot összevetni (lásd táblázatunk, amiben kiszámoltuk a különbségeket). Ezt jelezheti az is, hogy Varga némiképp meglepő módon arról beszélt, hogy a forintosítással ezermilliárd forint tartozásnövekedéstől védte meg a kormány a lakosságot, az önkormányzatokat és az államháztartást. (Az autóhitelesekről, és a többi, a forintosítással nem érintett adósról egyáltalán nem esett szó.)
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát
Címkék: devizahitel, elszámolás, árfolyam, svájci frank, kényszerértékesítés, kvóta, kormány, Varga Mihály, perek
Varga: vége a jogi kifogásoknak!
Fotó: kormany.hu
Február elseje történelmi fordulónap, megkezdődik az elszámolás és a forintosítás, valamint hatályba lép a fair bankrendszerről szóló törvény is – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombat reggeli sajtótájékoztatóján. Beszélt arról, hogy mekkora tartozásnövekedéstől védte meg a kormány a deviza lakáshiteleseket. (A frankárfolyam elszállása idején már a korábban meghatározott fixált árfolyamon törlesztettek az adósok, az elszámolásról részleteket itt találhat.)
Árfolyamhatás | ||
---|---|---|
Árfolyam (CHF) | Törlesztő (e Ft) | Hitel (millió Ft) |
Fixált | 60 | 5 |
Piaci* | 75 | 6,2 |
*Január 15-én |
Az elszámolás pedig márciusban és áprilisban biztos bekövetkezik. Legalábbis a miniszter szavai szerint. Mint elmondta: a kormány megelégedéssel nyugtázta az Alkotmánybíróság csütörtökön közzétett döntését. Ebben kimondták, hogy a bankok elszámoltatása összhangban van az alaptörvénnyel, és jogi kifogásokkal nem kerülhető meg a végrehajtása. Ez a gyakorlatban – hangsúlyozta a miniszter – azt jelenti, hogy az eddig pereskedő bankoknak is meg kell kezdeniük az elszámolást az ügyfelekkel.
Újabb rezsicsökkentési kommunikációs akció jöhet
Mint azt korábban összeszedtük, akadnak még bankok, amelyek pere folyamatban van. Ilyen esetekre pedig a törvény az elszámolás határidejeként a per befejeződése utáni hatvanadik napot jelöli meg. Mivel nem csak ezt, hanem a pereskedési lehetőséget is a törvényben rögzítették, így elég valószínűtlennek tűnik, hogy – ahogy arról Varga beszélt – az alkotmánybírósági döntés automatikusan megszűntetné a bankok által indított pereket.
Az MNO úgy tudja, a forintosítást követően, az immár egykori devizahitelesek a rezsicsökkentéshez hasonlóan, értesítést fognak kapni arról, hogy mekkora spórolást könyvelhetnek el személy szerint a forintosítás után. Most nem nehéz meggyőző számokat produkálni, nem kell mást tenni, mint a fixált és a januári piaci árfolyamot összevetni (lásd táblázatunk, amiben kiszámoltuk a különbségeket). Ezt jelezheti az is, hogy Varga némiképp meglepő módon arról beszélt, hogy a forintosítással ezermilliárd forint tartozásnövekedéstől védte meg a kormány a lakosságot, az önkormányzatokat és az államháztartást. (Az autóhitelesekről, és a többi, a forintosítással nem érintett adósról egyáltalán nem esett szó.)
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát
Címkék: devizahitel, elszámolás, árfolyam, svájci frank, kényszerértékesítés, kvóta, kormány, Varga Mihály, perek
Kapcsolódó anyagok
- 2015.03.03 - Hogy fizetnek a bankok?
- 2015.02.23 - Mit várhatnak a devizások?
- 2015.02.18 - Mennyi jár vissza a banktól? Majd ő megmondja!
- 2015.02.04 - Semmisség: jeges zuhany a Kúriától
- 2015.01.28 - Ketyegő bomba a kombihitel?
- 2015.01.22 - Már közeledik az elszámolás!
- 2015.01.19 - Elszámolás: mintha nem is lenne
- 2015.01.13 - Huszonhat bank perel a forinthitelek miatt
- 2015.01.08 - Mi lesz a bajban levő adósokkal?
- 2015.01.07 - Már fixált lett az árfolyam
További kapcsolódó anyagok