Az MNB alaposan betett a megtakarítóknak

Véget ért a hozamesés?

2017. október 13. Szeptemberben folytatódott a hosszú állampapírok hozamának lemorzsolódása, most viszont úgy tűnik, megállt ez a folyamat. A pénzpiaci alapok között pluszos hozammal alig találkozhatunk, a hosszú kötvényalapok ugyanakkor profitáltak a hozamesésből.

Már augusztusban – amikor túl erős volt a forint - belengette az MNB a további lazítást, amire a forint gyengüléssel reagált, az állampapírpiaci hozamok pedig esni kezdtek. Először a várakozások hajtották a hozamok lemorzsolódását, majd jött az MNB kamatcsökkentése. A jegybank az egynapos betéti kamatot csökkentette mínusz 0,05 százalékról mínusz 0,15 százalékra (miközben az alapkamat továbbra is 0,9 százalék – persze pluszban). Nem csak ez gerjesztette azonban tovább a kamatesést. A háromhónapos betétek maximális állományát a negyedik negyedévre 75 milliárd forintban állapította meg a Monetáris Tanács. Ezzel sikerült meglepni a piacot, hiszen ez a korábbi lehetőségnél 225 milliárd forinttal csekélyebb, miközben szinte mindenki 150 milliárdos vágásra számított.


Az MNB lépése után folytatódott a pénzpiaci hozamok lemorzsolódása olyannyira, hogy egyéves futamidőre és alatta már tartósan negatívak a hozamok. Így a pénzpiaci alapoknál továbbra is többségben vannak már a negatív hozamok. Ugyanakkor a hosszú kötvényalapoknak jót tett az állampapírhozamok folytatódó csökkenése, és növekvő hozamokat tudnak felmutatni. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a korábbi hozamokat ott megtalálja.)



Egyelőre megtorpant az állampapíroknál a csökkenés

Ugyanakkor azt lehet látni, hogy az elmúlt napokban megállt a hosszú állampapírok hozamának csökkenése, sőt némi emelkedést is tapasztalhatunk. Míg augusztus végén a 15 éves állampapír referenciahozama 3,58 százalék volt, szeptember közepén 3,46 százalék, október elején pedig 3,25 százalék, tegnap már 3,29 százalék. A tízéves referenciahozam augusztus végén 2,95 százalékon állt, majd szeptember 25-én 2,45 százalék is volt, utána ismét kissé felfelé kúszott, tegnap pedig 2,61 százalékon állt. 

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) tegnapi kötvényaukcióján is azt láthattuk, hogy a hároméves és az ötéves kötvények átlaghozama 2-2 bázisponttal magasabb volt, mint két héttel korábban. Azt persze nem tudni, hogy ez most már tényleg az alja, vagy csak átmeneti megtorpanás. Ha vége lesz a hozamesésnek, akkor a kötvényalapokból most jobb lenne kiszállni. A jelenleg negatív hozamokat termelő pénzpiaci alapok ugyanakkor a nyertesek között leszek, amikor megindul a hozamemelkedés. 

A pénzpiaci és kötvényalapok 2017. október 12-i részletes hozamát itt találja.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat! 

Alapok toplistája 2017. október 12-én


MegnevezésHozamMegnevezésHozamMegnevezésHozam
Pénzpiaci12 hóRövid kötvény12 hóHosszú kötvény12 hó
Budapest Bonitas Likviditási0,70%Concorde Rövid Kötvény2,00%MKB Állampapír4,70%
CIB Hozamgarantált Betét Likviditási0,30%OTP Optima B sorozat1,90%OTP Maxima B4,50%
CIB Pénzpiaci0,20%Budapest Állampapír (A)1,60%Concorde Kötvény4,40%
MKB Tőkevédett Likviditási0,10%K&H Aranykosár1,60%Aegon Kötvény4,00%
Budapest Befektetési Kártya Tőkevédett0,00%OTP Optima1,30%Amundi Magyar Kötvény A*3,80%

*Korábban Pioneer
F
orrás: Azénpénzem.hu összeállítás a BAMOSZ adatai alapján.
Megjegyzés: A táblázatba a legnagyobb befektetési alapok közül kerültek ki a legtöbb hozamot elérők. 


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok