Végre az évtizeddel ezelőttire lendült a lakásár?

Budapesten az országos átlagot 2,5-szeresen haladta meg az áremelkedés
2015. május 20. Az öt szűk esztendő véget ért az ingatlanpiacon – állapította meg az OTP jelzálogbank az adóhivatali adatokra (is) alapuló elemzésében. A forgalom tavaly az előző évihez képest bő egyharmaddal emelkedett. Nem mindenütt annyira rózsás azonban a helyzet, és az sem mindegy, hogy az árak 2014 végére nominálisan még mindig az egy évtizeddel ezelőtti szinten álltak.

Hat év óta először emelkedett az OTP Lakóingatlan Érték Index, amely jelenleg a 2008-as csúcsév 84,1 százalékán áll– állapította meg az OTP Jelzálogbank legfrissebb, a 2014-es évre vonatkozó elemzéséből. Mint hozzátették, az országos áremelkedést egyértelműen a forgalom bő egyharmados bővülése generálta. A Lakóingatlan Értéktérkép szerint az adásvételek számának növekedése településtípusonként eltérően alakult: 40 százalékot ért el Budapesten és a községekben, ugyanakkor valamivel ezalatt maradt a városokban, míg a megyeszékhelyeken szűken 30 százalék feletti mértékről lehet beszélni.

A 2008. óta eltelt hat évben az OTP Jelzálogbank becslése szerint háromszázezer feletti lakóingatlan-tranzakciót halaszthattak el a háztartások. Úgy vélik, a mostani áremelkedésekről, a piac beindulásáról szóló hírek, és az ezeket mutató statisztikák a befektetők mellett hamar aktivizálhatják majd a saját célra vásárlók tömegeit is.
A forgalom élénkülése még nem mindenhol mutatkozott meg az árak emelkedésében. Míg ugyanis az adásvételek döntő részét adó Budapesten négy százalék felett, addig a megyeszékhelyeken mindössze bő egy százalékkal nőtt az eladott ingatlanok átlagára, ugyanakkor az egyéb városokban és a községekben 2014-ben még egyértelműen, négy-öt százalék közötti árcsökkenést mutatnak az adatok.

Az árváltozások képe még meglehetősen vegyes. Főként Budapesten és a nagyvárosokban indultak meg az árak, illetve messze kiemelkedik Győr-Moson-Sopron megye teljesítménye. Az árak tavaly év végén nominálisan még mindig az egy évtizeddel ezelőtti szinten álltak.

Országosan a közepes árkategóriájú ingatlanok ára nőtt a legnagyobb mértékben, míg a legolcsóbb és legdrágább kategóriák szerényebb mértékben drágultak. Ennek magyarázata lehet, hogy a legmagasabb kategóriában kisebb volt a válság alatt az árcsökkenés is, ezért a jelenlegi áremelkedés is szerényebb. A legalacsonyabb árkategóriában pedig a fizetőképes kereslet hiánya magyarázhatja az áremelkedés csekély mértékét. Budapesten viszont a befektetési célú vásárlók fő célpontjának számító legolcsóbb lakások ára nőtt a leglátványosabban.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok