A fizetés nélküli szabadságon levőknek már nem segít a munkáltató
2020. július 13.
Figyelmeztetést adott ki az adóhatóság (NAV) arról, hogy megváltozott az a számlaszám, amire az egészségügyi szolgáltatási járulékot kell utalni. Ez először a július havi fizetési kötelezettségre érvényes. Nem árt figyelni, hiszen az elmaradás már nagyobb kockázattal jár.
A parlament szűk egy hónapja fogadta el a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt. A különleges intézkedések vége azonban – hívtuk fel akkor a figyelmet – néhány az érintettek számára kifejezetten kedvező dolognak is véget vet. Megszűnt az az előírás is, amelyet a járvány miatt időlegesen hoztak, hogy fizetés nélküli szabadságon levő dolgozója után az egészségügyi szolgáltatási járulékot a munkáltatónak kell fizetnie. Sokan számára pedig a fizetés nélküli szabadság még a vészhelyzet megszüntetése után is tart. Ha ők más jogcímen nem biztosítottak (például nincsenek gyeden), akkor erre az időszakra már nekik kell fizetniük az egészségügyi szolgáltatási járulékot.
Mostantól azonban – derült ki a NAV tájékoztatásából – új számlára kell befizetniük az egészségügyi szolgáltatási járulékot azoknak, akiknek a tb-jét nem munkaadója fizeti, és más jogcímen sem jogosultak egészségügyi szolgáltatásra. A változás először a július havi fizetési kötelezettségre érvényes, aminek befizetési határideje augusztus 12. Az új költségvetési számla megnevezése NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számla, számlaszáma 10032000-06055826 számlaszámú, az adónemkód 408.
A fizetési kötelezettséget a jövőben főszabály szerint nem kell külön bejelenteni. A NAV a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (a továbbiakban: NEAK) megkapja a szükséges adatokat. Ennek alapján automatikusan előírja, és tájékoztatást küld róla a járulékfizetésre kötelezettnek. A fizetési kötelezettség akkor szűnik meg, ha a magánszemély biztosítási jogviszonyt létesít vagy egyéb jogcímen jogosultságot szerez egészségügyi szolgáltatásra. A kötelezettség megszűnéséről a NAV szintén értesítést küld.
Ha valaki méltányolható gazdasági vagy személyes okból nem tudja határidőre befizetni a járulékot, fizetési kedvezményt kérhet a NAV-tól. Kérhető a fizetési kötelezettség halasztása, részletfizetés, de mérséklés, vagy akár elengedés is. Ezzel együtt Simkó Eszter egészségügyi közgazdász a Magyar Narancs legfrissebb számában arról beszélt, hogy egy ilyen rendszert csak megfelelő szociális védőháló mellett szabadott volna létrehozni. Simkó szerint az sem szerencsés, hogy éppen most vezetnek be ilyesmit, amikor a koronavírus miatt sokan veszítették el munkájukat.
Nyilatkozott a lapnak Dózsa Csaba, aki a Gyurcsány-kormányban Molnár Lajos egészségügyi miniszter idején helyettes államtitkárként a jogviszony-ellenőrzési program felelőse volt. Mint elmondta: akkor nagyjából egymillió rendezetlen jogviszony volt, ami az ellenőrzésnek köszönhetően 300-400 ezerre csökkent. Jelenleg 200-300 ezres létszámról lehet beszélni.
Szerző: Lenkei Gábor
Címkék: koronavírus, járvány, NAV, egészség, tb, egészségügyi szolgáltatási járulék
Vigyázat, máshová kell fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot!
Tb nélkül a receptekkel is lehet gond
Fotó: Balázs Attila, MTI
Fotó: Balázs Attila, MTI
A parlament szűk egy hónapja fogadta el a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt. A különleges intézkedések vége azonban – hívtuk fel akkor a figyelmet – néhány az érintettek számára kifejezetten kedvező dolognak is véget vet. Megszűnt az az előírás is, amelyet a járvány miatt időlegesen hoztak, hogy fizetés nélküli szabadságon levő dolgozója után az egészségügyi szolgáltatási járulékot a munkáltatónak kell fizetnie. Sokan számára pedig a fizetés nélküli szabadság még a vészhelyzet megszüntetése után is tart. Ha ők más jogcímen nem biztosítottak (például nincsenek gyeden), akkor erre az időszakra már nekik kell fizetniük az egészségügyi szolgáltatási járulékot.
Mostantól azonban – derült ki a NAV tájékoztatásából – új számlára kell befizetniük az egészségügyi szolgáltatási járulékot azoknak, akiknek a tb-jét nem munkaadója fizeti, és más jogcímen sem jogosultak egészségügyi szolgáltatásra. A változás először a július havi fizetési kötelezettségre érvényes, aminek befizetési határideje augusztus 12. Az új költségvetési számla megnevezése NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számla, számlaszáma 10032000-06055826 számlaszámú, az adónemkód 408.
Automatikusan írják elő
A NAV az új számlaszámon továbbra is automatikusan előírja az egészségügyi szolgáltatási járulékot, a kötelezetteknek ezzel kapcsolatban nincs teendőjük. Ha valaki nem a megfelelő számlára teljesíti fizetési kötelezettségét, az átvezetést a helyes számlára a 2017 jelű, „Átvezetési és kiutalási kérelem az adószámlán mutatkozó túlfizetéshez nyomtatvány” felhasználásával kezdeményezheti.A fizetési kötelezettséget a jövőben főszabály szerint nem kell külön bejelenteni. A NAV a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (a továbbiakban: NEAK) megkapja a szükséges adatokat. Ennek alapján automatikusan előírja, és tájékoztatást küld róla a járulékfizetésre kötelezettnek. A fizetési kötelezettség akkor szűnik meg, ha a magánszemély biztosítási jogviszonyt létesít vagy egyéb jogcímen jogosultságot szerez egészségügyi szolgáltatásra. A kötelezettség megszűnéséről a NAV szintén értesítést küld.
Az összeg most nem változik
Ha valaki ellentmondást talál a NAV-tól kapott értesítés és biztosítotti jogviszonyára, vagy egészségügyi szolgáltatásra egyéb jogcímen fennálló jogosultságára vonatkozó dokumentumai között, akkor egyeztetést kezdeményezhet. Ezt, ha munkaviszonya van, a NAV lakóhelye szerint illetékes adó- és vámigazgatóságánál, ha egészségügyi szolgáltatásra egyéb jogcímen jogosult (például nyugdíjas, diák), a lakóhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal egészségbiztosítási szakterületénél kell megtennie.Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege a magánszemélynél és a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozónál 2017-ben havi 7110 forint, 2018-ban 7320 forint, tavaly pedig 7500 forint volt. A Pénzügyminisztérium tavalyi közlése szerint 271 ezren fizetik maguk a tb-t. Jogosulatlanul állami egészségügyi szolgáltatást pedig 2019-ben 75 ezren vettek igénybe.
Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege most nem változik, továbbra is havi 7710 forint, illetve napi 257 forint. Akinek nem teljes hónapra kell fizetnie, annak a fizetendő összege 257 forint a kötelezettség napjainak számával megszorozva.Keményebb világ lett
Aki nem fizeti meg a járulékot, és a 2020. július 1-jét követően keletkezett hátraléka meghaladja az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegének hatszorosát (46 260 forintot), annak a NEAK a TAJ-számát érvényteleníti, és nem vehet igénybe térítésmentesen egészségügyi szolgáltatást. A TAJ-szám legkorábban a tartozás megfizetése utáni naptól lesz újra érvényes.Ha valaki méltányolható gazdasági vagy személyes okból nem tudja határidőre befizetni a járulékot, fizetési kedvezményt kérhet a NAV-tól. Kérhető a fizetési kötelezettség halasztása, részletfizetés, de mérséklés, vagy akár elengedés is. Ezzel együtt Simkó Eszter egészségügyi közgazdász a Magyar Narancs legfrissebb számában arról beszélt, hogy egy ilyen rendszert csak megfelelő szociális védőháló mellett szabadott volna létrehozni. Simkó szerint az sem szerencsés, hogy éppen most vezetnek be ilyesmit, amikor a koronavírus miatt sokan veszítették el munkájukat.
Nyilatkozott a lapnak Dózsa Csaba, aki a Gyurcsány-kormányban Molnár Lajos egészségügyi miniszter idején helyettes államtitkárként a jogviszony-ellenőrzési program felelőse volt. Mint elmondta: akkor nagyjából egymillió rendezetlen jogviszony volt, ami az ellenőrzésnek köszönhetően 300-400 ezerre csökkent. Jelenleg 200-300 ezres létszámról lehet beszélni.
Szerző: Lenkei Gábor
Címkék: koronavírus, járvány, NAV, egészség, tb, egészségügyi szolgáltatási járulék
Kapcsolódó anyagok
- 2021.02.25 - Lépéskényszerben a háziorvosok, a héten lejár a határidő
- 2021.02.11 - NAV: így maradhat érvényes a TAJ-szám február 12. után
- 2020.10.22 - Megkegyelmeztek a szegényeknek, mégis kaphatnak orvosi ellátást
- 2020.08.25 - Nem lesz többé támogatott gyógykezelés a fürdőkben?
- 2020.08.10 - Milliószám hiányoznak majd az orvosok, ápolók
- 2020.07.12 - Horvátországba egyelőre szabadon lehet menni
- 2020.07.09 - A vírus miatt újra jöhetnek szigorítások
- 2020.07.08 - Nagyobbat üt a járvány, mint a 2008-as pénzügyi válság
- 2020.07.06 - Húsz százalék szerint az idősek ellen hozhatták létre a vírust
- 2020.07.04 - Ötödével több a fizetésképtelenség a hitelbiztosító szerint
- 2020.06.30 - Magyarázzák a statisztikát
- 2020.06.29 - Itt az első koronavírusos munkaügyi statisztika
- 2020.06.29 - Nem csak nálunk tiltakoznak a tűzijáték ellen
- 2020.06.26 - A középosztály kárára hízhatnak a leggazdagabbak
További kapcsolódó anyagok