Ötszörösére nőtt az átlagos igény
2021. július 13.
Már eddig 1,5 milliárd forint fölé nőtt a hétvégi viharok miatt kárbejelentések száma. Az elkövetkező napokban azonban ez az érték akár sokszorozódhat is. A mostani weekend így az idei május-augusztusi viharszezon első két hónapjának teljes összegénél többe kerülhet a biztosítóknak. Szerződés híján azonban sokaknak nem segíthetnek.
A hétvégi vihart követő hétfő délelőtti mérleg több mint ötezer bejelentést és másfél milliárdot meghaladó kárösszeget mutat – gyűjtötte össze a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A biztosítók tapasztalata szerint a nagyobb nyári viharok után a tényleges károk mértéke, illetve a kárbejelentések száma akár háromszor-négyszer magasabb is lehet az első napok becslésénél.
Ennek az egy hétvégének a kifizetései nagy valószínűséggel meghaladják az idei május-augusztusi viharszezon első két hónapjának teljes összegét (2,1 milliárd forint). Mindez csak a lakásbiztosításokhoz kötődik, ezekben az adatokban nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett rongálódások.
A szupercellák leginkább Komárom és Baranya megyében, Tatán és Sellyében, valamint Dél-Budapesten (a XXI. kerületben) sújtottak le. A bejelentések közel háromnegyede a jégkárokhoz kötődik. A MABISZ tájékoztatása szerint részben ennek is köszönhető, hogy az ügyfelek által becsült kárösszeg szokatlanul magas, egyes társaságoknál az ötszázezer forintot is meghaladja. A korábbi években pedig egy átlagos nyári vihar után ez száz-százötvenezer forint között maradt. A biztosítók egyébként számolnak azzal is, hogy az építőiparban bekövetkezett árrobbanás miatt a korábbiaknál magasabb összegekkel kell kalkulálni.
Az Aegon Biztosítóhoz – tudatta a társaság – a szerencsétlenül járt ügyfelek közel 190 esetben jelentettek be 1 millió forintnál nagyobb kárt, amelyek csaknem háromnegyedét a jég okozta. Az eddig beérkezett, 1 millió forint feletti károk kiemelt szakértőkhöz kerültek, az ennél kisebb kárügyeket a juniori és készenléti szakértői hálózat elsődlegesen videós kárrendezéssel intézi.
Az Aegon azt kéri az ügyfeleitől, hogy lehetőség szerint azt megelőzően dokumentálják képekkel a viharok okozta károkat, mielőtt elkezdik a halasztást nem tűrő helyreállítási munkákat, és a károk bejelentéséhez használják az online ügyfélszolgálati csatornákat. A kárrendezés gyorsítása érdekében az esetek többségében a Groupama Biztosító is ad lehetőséget videós kárszemlére, amely külön applikáció letöltése nélkül vehető igénybe. A K&H Biztosító is hangsúlyozta: a károsultak online, akár hétvégén is bejelenthetik a vihar okozta károkat.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: biztosítás, biztosítók, vihar, viharkár, kárkifizetés, jég, MABISZ, Allianz, Groupama, K&H Biztosító
Viharkárok: sokan maradhatnak hoppon
Fotó: Balázs Attila, MTI
A hétvégi vihart követő hétfő délelőtti mérleg több mint ötezer bejelentést és másfél milliárdot meghaladó kárösszeget mutat – gyűjtötte össze a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A biztosítók tapasztalata szerint a nagyobb nyári viharok után a tényleges károk mértéke, illetve a kárbejelentések száma akár háromszor-négyszer magasabb is lehet az első napok becslésénél.
Ennek az egy hétvégének a kifizetései nagy valószínűséggel meghaladják az idei május-augusztusi viharszezon első két hónapjának teljes összegét (2,1 milliárd forint). Mindez csak a lakásbiztosításokhoz kötődik, ezekben az adatokban nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett rongálódások.
Casco nélkül az autókra nincs kártérítés
A szupercellák leginkább Komárom és Baranya megyében, Tatán és Sellyében, valamint Dél-Budapesten (a XXI. kerületben) sújtottak le. A bejelentések közel háromnegyede a jégkárokhoz kötődik. A MABISZ tájékoztatása szerint részben ennek is köszönhető, hogy az ügyfelek által becsült kárösszeg szokatlanul magas, egyes társaságoknál az ötszázezer forintot is meghaladja. A korábbi években pedig egy átlagos nyári vihar után ez száz-százötvenezer forint között maradt. A biztosítók egyébként számolnak azzal is, hogy az építőiparban bekövetkezett árrobbanás miatt a korábbiaknál magasabb összegekkel kell kalkulálni.
Közép- és Kelet-Magyarországra – emelte ki az Aegon – továbbra is érvényben vannak az OMSZ első és másodfokú figyelmeztetései, amelyekben széllökéseket, villámlást és jégesőt neveznek meg elsődleges veszélyforrásként. Az országos tisztifőorvos keddtől csütörtökig rendelt el hőségriadót. Az ilyen nagy meleg után pedig a tapasztalatok szerint jönnek a viharok.
A szélvédő betörése, a karosszéria megrongálódása, idegen tárgy rádőlése, villámárvíz miatti műszaki meghibásodások esetén azok számíthatnak kártérítésre, akik rendelkeznek casco-biztosítással. Ez azonban – hangsúlyozta a MABISZ – csak minden ötödik-hatodik gépjárműre van. A hétvégi viharkárokat valamennyi lakossági vagyonbiztosítás fedezi Ezen a téren a biztosítottság 72-73 százalékos. Így egyébként akár a károsultak negyede is hoppon maradhat, vagyis kénytelen saját zsebből előteremteni a javítás költségeit. Ezek pedig esetenként igen vaskosak lehetnek.Mindent célszerű jól dokumentálni
Az Aegon Biztosítóhoz – tudatta a társaság – a szerencsétlenül járt ügyfelek közel 190 esetben jelentettek be 1 millió forintnál nagyobb kárt, amelyek csaknem háromnegyedét a jég okozta. Az eddig beérkezett, 1 millió forint feletti károk kiemelt szakértőkhöz kerültek, az ennél kisebb kárügyeket a juniori és készenléti szakértői hálózat elsődlegesen videós kárrendezéssel intézi.
Az Aegon azt kéri az ügyfeleitől, hogy lehetőség szerint azt megelőzően dokumentálják képekkel a viharok okozta károkat, mielőtt elkezdik a halasztást nem tűrő helyreállítási munkákat, és a károk bejelentéséhez használják az online ügyfélszolgálati csatornákat. A kárrendezés gyorsítása érdekében az esetek többségében a Groupama Biztosító is ad lehetőséget videós kárszemlére, amely külön applikáció letöltése nélkül vehető igénybe. A K&H Biztosító is hangsúlyozta: a károsultak online, akár hétvégén is bejelenthetik a vihar okozta károkat.
Arról, hogy miként trükköznek a kifizetésekkel a biztosítók, itt olvashat
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Azénpénzem
Címkék: biztosítás, biztosítók, vihar, viharkár, kárkifizetés, jég, MABISZ, Allianz, Groupama, K&H Biztosító
Kapcsolódó anyagok
- 2023.08.08 - Rekordösszegű kárt okoztak a múlt heti viharok
- 2023.07.05 - Több mint 30 ezer ember otthonában okoztak kárt a viharok
- 2023.01.16 - Most a csapadék okozza a legtöbb kárt
- 2022.09.09 - Többe kerültek az idei viharkárok
- 2022.05.31 - Egyre durvábbak a viharkárok
- 2022.02.07 - Szomorú rekord: egy nap alatt 3,5 milliárd a viharkár
- 2021.12.17 - Az európaiak közel felének nincs nyugdíjbiztosítása
- 2021.09.15 - Most keletkeznek az igazán nagy károk az üresen hagyott nyaralókban
- 2021.09.07 - Végérvényesen felfordulhat az életünk
- 2021.08.02 - Nagyon rég volt ilyen magas a júliusi viharszámla
További kapcsolódó anyagok