Januárban tovább romlott a kötvényalapok hozama
2022. február 11.
Visszatalált a lakosság a befektetési alapokhoz, miután 2019-ben a szuperállampapír hatalmas összegeket szívott el ebből a befektetési formából is. Tavaly közel 500 milliárd forint friss pénzt tettek ide, ezzel az állampapírok után a második legkedveltebb befektetéssé vált.
Az infláció emelkedésével veszített vonzerejéből a korábban szuperállampapír becenévre hallgató Magyar Állampapír Plusz, de 2021-ben összesen még mindig közel ezermilliárd forintot, egész pontosan 975 milliárd forintot fektetett állampapírba a lakosság a már ott tartott pénzen felül. Így a háztartások kezében lévő állampapír-állomány tavaly év végére 10110 milliárd forintra nőtt – derült ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból.
A második legnépszerűbb befektetési forma ugyanakkor ismét a befektetési jegy lett. Bár korábban is kedvelt megtakarítási forma volt, a Magyar Állampapír Plusz 2019 júniusi indulásával nemcsak a friss megtakarítások, de a befektetési jegyekben tartott pénz jelentős része is az államnál landolt.

A befektetési jegyek között ugyanakkor jelentős volt a mozgás. A vegyes alapok kategóriája vált a legnagyobbá, a háztartások itt tartott vagyona egy év alatt 469 milliárd forinttal 1609 milliárd forintra nőtt. Az ingatlanalapokban tartott lakossági megtakarítás gyakorlatilag stagnál, az év végén itt 1009 milliárd forint volt a nettó eszközérték. A lakosság kezében lévő részvényalapok nettó eszközértéke 501 milliárd forintról 851 milliárdra nőtt, míg a kötvényalapoké 706 milliárd forintról 642 milliárd forintra csökkent.
Mint megírtuk, a 2021-es év nem a kötvényalapoknak kedvezett. A történelmi mélységű kötvényhozamok emelkedni kezdtek. A rövidkötvény- alapok hozamai az egy évvel korábbi 0,5-1 százalékról mínusz nulla köré estek. A hosszúkötvény-alapok hozamai pedig még jobban megszenvedték az elmúlt évet. A tavalyi plusz 1 százalék körüli hozamok a mínusz 10 százalékos mélységbe süllyedtek.
A Monetáris Tanács januári ülésén a döntéshozók 50 bázisponttal 2,90 százalékra emelték az alapkamatot, míg az effektív kamatot (az egyhetes betét kamatát), januárban csak egyszer, 30 bázisponttal emelte a jegybank. Ezzel az MNB korábbi kommunikációjának megfelelően elkezdte zárni az ollót az egyhetes betéti kamat és az alapkamat között, ami várhatóan a következő hónapok tendenciája marad.
A forint jelentősen erősödött az euróval szemben, az év eleji 370-es szintről egészen 351-ig csökkent, végül 358 környékén zárta a januárt. Az erősödés egyik kiváltója az lehetett, hogy jelentősen nőtt a külföldiek által tartott forint állampapírok állománya. Mintegy 565 milliárd forintnyi kötvényt vettek a befektetők januárban, így már 13 százalékkal több van a kezükben, mint az év végi 4200 milliárd forint. A nemzetközi fejlemények - főleg Amerikában - egy agresszívabb kamatemelési ciklus irányába mutatnak - áll az OTP Alapkezelő havi portfóliójelentésében.
A kötvényalapok megérezték a januári pénzpiaci hozamemelkedést is. A rövidkötvény-alapok éves teljesítménye jellemzően pulsz-mínusz 1 százalékos sávban mozog, de vannak nagyobb veszteséget elszenvedő alapok is. A hosszúkötvény-alapok többsége pedig 10 százaléknál is nagyobb veszteséget szenvedett el egy év alatt.
A kötvényalapok 2022. január 31-i részletes hozamát itt találja.
A kötvényalapok és pénzpiaci alapok elmúlt években elért hozamait itt gyűjtöttük össze.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: L.J.
Címkék: befektetési alap, kötvényalap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír, koronavírus, járvány, BAMOSZ
Visszatalált a lakosság régi kedvenc befektetéséhez
Az infláció emelkedésével veszített vonzerejéből a korábban szuperállampapír becenévre hallgató Magyar Állampapír Plusz, de 2021-ben összesen még mindig közel ezermilliárd forintot, egész pontosan 975 milliárd forintot fektetett állampapírba a lakosság a már ott tartott pénzen felül. Így a háztartások kezében lévő állampapír-állomány tavaly év végére 10110 milliárd forintra nőtt – derült ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból.
A második legnépszerűbb befektetési forma ugyanakkor ismét a befektetési jegy lett. Bár korábban is kedvelt megtakarítási forma volt, a Magyar Állampapír Plusz 2019 júniusi indulásával nemcsak a friss megtakarítások, de a befektetési jegyekben tartott pénz jelentős része is az államnál landolt.
Nagyobb hozamot akartak
A 2019-es tőkekivonás után már 2020-ban csekély mértékben növelte a befektetési jegyekben tartott megtakarítását a lakosság, 2021-ben pedig már 495 milliárd forinttal több pénzt tett ide, mint amennyit kivont. A hozamokkal és a devizaárfolyam változásával együtt a háztartások befektetési jegyekben tartott megtakarítása 2021 december végére 4715 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 4059 milliárd forintról. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)A befektetési jegyek között ugyanakkor jelentős volt a mozgás. A vegyes alapok kategóriája vált a legnagyobbá, a háztartások itt tartott vagyona egy év alatt 469 milliárd forinttal 1609 milliárd forintra nőtt. Az ingatlanalapokban tartott lakossági megtakarítás gyakorlatilag stagnál, az év végén itt 1009 milliárd forint volt a nettó eszközérték. A lakosság kezében lévő részvényalapok nettó eszközértéke 501 milliárd forintról 851 milliárdra nőtt, míg a kötvényalapoké 706 milliárd forintról 642 milliárd forintra csökkent.
Mint megírtuk, a 2021-es év nem a kötvényalapoknak kedvezett. A történelmi mélységű kötvényhozamok emelkedni kezdtek. A rövidkötvény- alapok hozamai az egy évvel korábbi 0,5-1 százalékról mínusz nulla köré estek. A hosszúkötvény-alapok hozamai pedig még jobban megszenvedték az elmúlt évet. A tavalyi plusz 1 százalék körüli hozamok a mínusz 10 százalékos mélységbe süllyedtek.
Mi történt januárban?
Januárban tovább emelkedtek az állampapír-piaci hozamok; az egyéves benchmark papíré 68 bázisponttal, a 3-5 éves papíroké 34 bázisponttal, a tízévesé 37 bázisponttal nőttek. A decemberi 7,4 százalékos inflációs adat továbbra sem azt mutatja, hogy változott volna a trend, sőt, az alapfolyamatokat megragadó maginfláció 6,3 százalék volt decemberben a novemberi 5,5 százalék után.A Monetáris Tanács januári ülésén a döntéshozók 50 bázisponttal 2,90 százalékra emelték az alapkamatot, míg az effektív kamatot (az egyhetes betét kamatát), januárban csak egyszer, 30 bázisponttal emelte a jegybank. Ezzel az MNB korábbi kommunikációjának megfelelően elkezdte zárni az ollót az egyhetes betéti kamat és az alapkamat között, ami várhatóan a következő hónapok tendenciája marad.
A forint jelentősen erősödött az euróval szemben, az év eleji 370-es szintről egészen 351-ig csökkent, végül 358 környékén zárta a januárt. Az erősödés egyik kiváltója az lehetett, hogy jelentősen nőtt a külföldiek által tartott forint állampapírok állománya. Mintegy 565 milliárd forintnyi kötvényt vettek a befektetők januárban, így már 13 százalékkal több van a kezükben, mint az év végi 4200 milliárd forint. A nemzetközi fejlemények - főleg Amerikában - egy agresszívabb kamatemelési ciklus irányába mutatnak - áll az OTP Alapkezelő havi portfóliójelentésében.
A kötvényalapok megérezték a januári pénzpiaci hozamemelkedést is. A rövidkötvény-alapok éves teljesítménye jellemzően pulsz-mínusz 1 százalékos sávban mozog, de vannak nagyobb veszteséget elszenvedő alapok is. A hosszúkötvény-alapok többsége pedig 10 százaléknál is nagyobb veszteséget szenvedett el egy év alatt.
A kötvényalapok 2022. január 31-i részletes hozamát itt találja.
A kötvényalapok és pénzpiaci alapok elmúlt években elért hozamait itt gyűjtöttük össze.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: L.J.
Címkék: befektetési alap, kötvényalap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír, koronavírus, járvány, BAMOSZ
Kapcsolódó anyagok
- 2023.03.10 - Jó döntés volt fél évvel ezelőtt a kötvényalap
- 2023.02.09 - Mutatjuk a kötvényalapok január végi hozamát
- 2023.01.20 - A tavalyi év nagy nyertese lett ez a befektetés
- 2023.01.10 - Viharos volt a tavalyi év a kötvényalapok befektetőinek
- 2023.01.10 - Ilyen lett a kötvényalapok hozama 2022 végére
- 2022.12.16 - Rengeteg pénz érkezett rövid futamidejű kötvényalapokba
- 2022.11.18 - Ide öntötték a befektetők a pénzüket
- 2022.11.14 - A gázárak és az infláció mozgatták a piacot októberben
- 2022.10.18 - Elképesztő mennyiségű pénz érkezett ide
- 2022.10.14 - Mi történt az értékpapírpiacokon?
- 2022.09.13 - Nemcsak itthon, szerte a világon is nőttek a hozamok
- 2022.09.09 - Már itt is a 11 százalékos kamatozású állampapír
- 2022.08.09 - Nem erre a júliusra vártak a befektetők
- 2022.07.12 - Az infláció egyre nagyobb veszteségeket okoz a befektetőknek
- 2022.07.12 - Ilyen lett a kötvényalapok hozama 2022. június végére
- 2022.06.15 - Még a május sem kedvezett a befektetőknek
- 2022.06.15 - Kötvényalapok hozama 2022. május végén
- 2022.05.16 - Végre hozott is valamit a befektetés
- 2022.05.09 - Kötvényalapok hozama 2022. április végén
- 2022.05.09 - Betett az április a piacoknak
- 2022.04.21 - Kötvényalapok hozama 2022. március végén
- 2022.04.21 - Ezeknél a befektetéseknél már bőven 10 százalék feletti a veszteség
- 2022.04.19 - A háború miatt innen is kivették a pénzt a megtakarítók
- 2022.03.25 - Csak az állam akarja igazán a pénzünket
- 2022.03.16 - A háború miatt csökkent a vagyon
- 2022.03.10 - Kötvényalapok hozama 2022. február 28-án
- 2022.03.10 - Mindent elsöpört az oroszok Ukrajna ellen indított háborúja
- 2022.02.28 - Most mit csináljak a pénzemmel?
- 2022.02.23 - Kihirdették a tőzsdei legeket
- 2022.02.17 - Megütötte a január ezeket a befektetéseket
- 2022.02.11 - Kötvényalapok hozama 2022. január 31-én
- 2022.01.17 - Töretlen a népszerűsége ennek a befektetésnek
- 2022.01.13 - Nagyot lehetett bukni az állampapírokon
- 2021.12.16 - Megvan az idei sztárbefektetés
- 2021.12.10 - Csúnya mínuszokat hozott a november a befektetésekben
- 2021.12.10 - Kötvényalapok hozama 2021. november végén
- 2021.11.16 - Ide öntötték a pénzt a befektetők
- 2021.11.12 - Kötvényalapok hozama 2021. október végén
- 2021.11.12 - Ez volt az idei legrosszabb hónap
- 2021.10.18 - Sok pénzt hoztak most a befektetők
- 2021.10.14 - Újabb hozamemelkedés tett keresztbe a befektetőknek
- 2021.09.17 - Kockáztatnak a befektetők, és bejön
- 2021.09.10 - Egyszer csak megjelent a kamatemelések hatása
- 2021.08.18 - A július is hozzátett a vagyonhoz
- 2021.08.13 - Javított a július a kötvényalapok hozamán
- 2021.08.13 - Kötvényalapok hozama 2021. július 30-án
- 2021.07.09 - Kötvényalapok hozama 2021. június végén
- 2021.06.11 - Kötvényalapok hozama 2021. május végén
- 2021.06.11 - Az MNB kifektette a kötvényalapokat
- 2021.05.19 - A pénzbeáramlás tartotta fenn a vagyonnövekedést
- 2021.05.17 - Az április így segítette a befektetéseket
További kapcsolódó anyagok