Százmilliós bírságot szabott ki a GVH
A GVH tavaly indított versenyfelügyeleti eljárást a www.shopolo.hu weboldalt működtető szlovén céggel szemben. A cég ugyanis a Covid-19 járvány első hazai hulláma alatt a vírusokkal, baktériumokkal és fertőzésekkel szemben védelmet ígérve reklámozta fertőtlenítőszereit magyar honlapján, illetve közösségi oldalakon. A termékekből a felfokozott fogyasztói hangulatban két hét alatt több mint tízezret adtak el tavaly márciusban.
Az eljárás feltárta, hogy az „Antiseptic” vagy más néven „Antivirus” kézfertőtlenítők nem rendelkeztek sem uniós, sem magyarországi engedéllyel, így jogszerűen nem kerülhettek volna forgalomba. A hirdetések emellett megalapozatlanul ígértek védelmet a baktériumokkal és vírusokkal szemben. Az ITM Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumának vizsgálata alapján ugyanis a termékeknek semmilyen antibakteriális vagy antimikrobás hatása nem volt – a nagyszámú panasz alapján egyszerűen vizet tartalmaztak.
A vizsgálat megállapította, hogy a cég amellett, hogy engedély nélkül hozta forgalomba a terméket, megsértette a fertőtlenítők (úgynevezett biocid termékek) forgalmazásának közösségi előírásait is. Ezek alapján ugyanis a címkén fel kell tüntetni többek között a termékkategóriát, az összetevőket, a hatóanyagok nevét, a gyártó és a forgalmazó elérhetőségi adatait, illetve a biztonsági információkat és tájékoztatásokat. A kérdéses termékek teljes egészében mellőzték az előírtakat. A cég emellett félretájékoztatta a fogyasztókat az ingyenes és díjmentes kiszállításról is.
A Versenyhivatal 100 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a szlovén székhelyű Mi Sport d.o.o.-ra. A hatóság a bírság kiszabásakor figyelembe vette többek között, hogy a tisztességtelen gyakorlat sérülékeny fogyasztói kört érintett, ráadásul egyszerre több szempontból jogsértő volt. A GVH Versenytanácsa értékelte ugyanakkor azt is, hogy a cég részben elismerte a jogsértést.
Szerző: Azénpénzem/24.hu
Címkék: koronavírus, járvány, fertőtlenítő, GVH, bírság
Vizet adtak el fertőtlenítőként
2021. június 16. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forintos bírságot szabott ki egy szlovén cégre, amiért a vírustól való félelmet kihasználva a megfelelő engedélyek hiányában, valótlan ígéretekkel forgalmazta fertőtlenítőszerét.A GVH tavaly indított versenyfelügyeleti eljárást a www.shopolo.hu weboldalt működtető szlovén céggel szemben. A cég ugyanis a Covid-19 járvány első hazai hulláma alatt a vírusokkal, baktériumokkal és fertőzésekkel szemben védelmet ígérve reklámozta fertőtlenítőszereit magyar honlapján, illetve közösségi oldalakon. A termékekből a felfokozott fogyasztói hangulatban két hét alatt több mint tízezret adtak el tavaly márciusban.
Az eljárás feltárta, hogy az „Antiseptic” vagy más néven „Antivirus” kézfertőtlenítők nem rendelkeztek sem uniós, sem magyarországi engedéllyel, így jogszerűen nem kerülhettek volna forgalomba. A hirdetések emellett megalapozatlanul ígértek védelmet a baktériumokkal és vírusokkal szemben. Az ITM Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumának vizsgálata alapján ugyanis a termékeknek semmilyen antibakteriális vagy antimikrobás hatása nem volt – a nagyszámú panasz alapján egyszerűen vizet tartalmaztak.
A vizsgálat megállapította, hogy a cég amellett, hogy engedély nélkül hozta forgalomba a terméket, megsértette a fertőtlenítők (úgynevezett biocid termékek) forgalmazásának közösségi előírásait is. Ezek alapján ugyanis a címkén fel kell tüntetni többek között a termékkategóriát, az összetevőket, a hatóanyagok nevét, a gyártó és a forgalmazó elérhetőségi adatait, illetve a biztonsági információkat és tájékoztatásokat. A kérdéses termékek teljes egészében mellőzték az előírtakat. A cég emellett félretájékoztatta a fogyasztókat az ingyenes és díjmentes kiszállításról is.
A Versenyhivatal 100 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a szlovén székhelyű Mi Sport d.o.o.-ra. A hatóság a bírság kiszabásakor figyelembe vette többek között, hogy a tisztességtelen gyakorlat sérülékeny fogyasztói kört érintett, ráadásul egyszerre több szempontból jogsértő volt. A GVH Versenytanácsa értékelte ugyanakkor azt is, hogy a cég részben elismerte a jogsértést.
Szerző: Azénpénzem/24.hu
Címkék: koronavírus, járvány, fertőtlenítő, GVH, bírság
Kapcsolódó anyagok
- 2021.12.08 - Mégsem hatásos a vírusok ellen a Dettol
- 2021.09.29 - Kamu volt a maszkok árengedménye, 85 milliós bírság lett a vége
- 2021.08.16 - A százmilliós mellé újabb bírságot kapott az állateledel bolt
- 2021.08.05 - Újra támad a betiltott fogfehérítő
- 2021.06.08 - Nekiment a GVH a Google-nak
- 2021.05.26 - 350 milliós bírságot kapott a gyerekeket átverő cég
- 2021.05.20 - Megtéveszthette ügyfeleit a Fizetési Pont
- 2021.05.17 - Betiltották a Varga gyógygomba kozmetikumok reklámozását
- 2021.05.12 - Milliárdos összeget ad vissza vevőinek az eMAG
- 2021.05.11 - Harc a vírus vámszedői ellen
További kapcsolódó anyagok