Találatok

Harc a Generali irányításáért

...Komoly csatározás előzi meg a Generali biztosító közgyűlését, a tét az igazgatóság összetétele. A háttérben a dinamikusan változó olasz banki szektor ...
Címkék:


A lakosság 40 százaléka számít rossz évre

...Majdnem 40 százalék azoknak az aránya – derült ki egy kutatásból –, akik úgy vélik, az idén rosszabb anyagi körülmények közé kerülnek a ta...
Címkék:


Megrettentek az emberek az árvíztől, sorra kötnek lakásbiztosítást

...Nagyobb bajnak kell történnie ahhoz, hogy az emberek észbe kapjanak és biztosítást kössenek. Ez történt most is, a múlt héten ugyanis megugrott a szer...
Címkék:


A magyarok több mint fele az állami nyugdíjrendszer összeomlására számít

...A magyarok 40 százaléka él hónapról hónapra – állapította meg kutatása alapján a Generali. A biztosító felméréséből az is kiderül, hogy a válasz...
Címkék:


Mutatjuk 2023. legjobb biztosítóit

...Idén immár 19. alkalommal ítélte oda a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó bizto...
Címkék:


Nyugdíj: egyre nagyobbak a gondok

...Miközben rövidesen érkezik a nyugdíjasoknak a drágulás miatti újabb kompenzáció, a még aktívak számára egyre borúsabbnak tűnhetnek időskori kilátásaik...
Címkék:


A poszt-Covid komolyabb, mint hinnénk?

...Sokakban nem is tudatosul, hogy a Covid fertőzés hosszabb távú hatásai miatt érzi rosszul magát. Vizsgálatok szerint a koronavírus-fertőzésen átesette...
Címkék:


Kényelmesen válthatunk fogyasztóbarát lakásbiztosításra

...A jegybank online kalkulátorában megadott adataink alapján már mind a hét fogyasztóbarát lakásbiztosítás esetében azonnal megköthetjük a szerződést az...
Címkék:


Idén a Mapfre lett a legjobb biztosító

...Az alkuszok szavazatai alapján idén a Mapfre Asistencia Magyarországi Fióktelepe kapta meg a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítónak járó ...
Címkék:


Ilyen egyszerűen köthetünk fogyasztóbarát otthonbiztosítást

...Új funkcióval bővült a jegybank online Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) kalkulátora. Mostantól egy lépésben, az adatok újbóli megadás...
Címkék:


Koronavírus esetén is fizet a Generali élet- és egészségbiztosítása

...A városi legendákkal szemben a Generali által kínált kockázati élet-, baleset- és egészségbiztosításokra a vírussal összefüggésben is számíthatnak az ...
Címkék:


Itt a kalkulátor a fogyasztóbarát lakásbiztosítások összehasonlítására

...Az MNB a honlapján kialakított kalkulátorral is segíti a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások összehasonlítását. Jelenleg 3 biztosító ajánlata...
Címkék:


Újabb fogyasztóbarát otthonbiztosítások indulhatnak

...Az MNB pozitívan bírálta el a Colonnade Insurance S.A. biztosító és a Generali Biztosító Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázatát is, íg...
Címkék:


Ezek a legjobb biztosítók 2020-ban

...Idén is átadták a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó díjakat. Négy kategóriában a Generalit, egy kategóriában pedig az Európai ...
Címkék:


Ezek a legjobb biztosítók 2019-ben

...Átadták az elmúlt évben legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó díjakat. Hármat az Aegon, egyet-egyet pedig a MetLife és az Európai ...
Címkék:


Megérkeztek a biztosítók ajánlatai a gyerekeknek

...Átlagosan havonta 700-800 gyerek balesetét jelentik be a szülők az ingyenes állami biztosítás keretében – tudta meg az Azénpénzem.hu. Az állami ...
Címkék:


Mutatjuk a tanulóbiztosításokat

...Az ingyenes állami gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás mellé több biztosító is ajánl csoportos balesetbiztosítást a bölcsődékbe, óvodákba, iskolákb...
Címkék:


Itt a legjobb biztosítók rangsora

...Ötből négy kategóriában a Generali bizonyult a legjobb biztosítónak, egy díjat pedig az Európai Utazási Biztosító vihetett haza. A biztosítókat a függ...
Címkék:


Tanuló-balesetbiztosítások ára és szolgáltatásai 2018-ban

...Az ingyenes állami gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás mellé a biztosítók több balesetbiztosítási csomagot is ajánlanak a bölcsődékbe, óvodákba, is...
Címkék:


Ezek a legjobb biztosítók 2017-ben

...Idén három kategóriában is a Generali nyerte a legszínvonalasabb szolgáltatásért járó díjat, egy-egy díjat pedig az AIG és a Mapfre vihetett haza. A b...
Címkék: